Hétszeres MagyarBrands-díjas a COOP
Idén ismét a legkiválóbb hazai márkákat elismerő MagyarBrands-díjat vehetett át tegnap a COOP a budapesti Helia Hotelben megrendezett ünnepélyes díjátadó gálán ? tudatta Széles Anikó, SKY Marketing Communications Kft.
Az üzletlánc Magyarország egyik legmeghatározóbb hazai tulajdonú kereskedelmi szereplője, amely folyamatos, kiemelkedő teljesítményével már nem először érdemli ki ezt a rangos, független szakmai zsűri által odaítélt díjat. A MagyarBrands Szakértői Bizottsága ezúttal is azon sikeres magyar márkákat rangsorolta, amelyek határainkon is túllépve méltóképpen képviselhetik a hazai vállalkozásokat, számszerűsíthető kritériumok és a GfK Hungária Piackutató Intézet országos fogyasztói kutatása alapján. Az értékelési rendszeren elinduló több mint 3000 márka nagyságrendileg 10-15%-a kerül díjazásra. Az olyan szempontok, mint például a tradíció, a tulajdonosi összetétel, a foglalkoztatás, a reputáció, az identitás, az ismertség és a kedveltség alapján létrejövő legkiemelkedőbb hazai fogyasztói márkák körébe immár hetedik alkalommal választották be az üzletláncot.
A MagyarBrands program immáron kilencedik éve díjazza a magyar vonatkozású márkákat kiváló fogyasztói márka, kiváló üzleti márka, és innovatív márka kategóriákban. Az idén emellett kiosztásra kerültek a kiváló munkáltatói és a média piacon jelenlévő márkák elismerései is. ? A díjátadó gála a magyar márkák ünnepe. Az évek során egyre több és egyre szigorúbb szempontok alapján ítélik oda az elismerést. A 2018-as évben készült egy pénzügyi stabilitási kutatás, amely a díjazott MagyarBrands márkák körében átlagosan 90%-os értéket mutatott. Egy másik felmérés a márkaismertséget vette górcső alá, amely az ugyancsak most elismert márkák körében, igen magas, átlagosan 75%-os értéket ért el ? fogalmazott dr. Serényi János, a MagyarBrands Bizottság elnöke.
? Igazán sikeresek azok a márkák, amelyek több éven keresztül is magukénak tudhatják az elismerést, és a COOP azon kevés cégek közé tartozik, amely az elmúlt években folyamatosan sikert tudott elérni ? hangsúlyozta Serényi János. Az elnök szerint nagy különbség van aközött, hogy egy brand, csupán önmagában, vagy pedig kifejezetten magyar márkaként jelenik meg a fogyasztók fejében. ? A COOP-ra egyértelműen az utóbbi az igaz. Erre joggal lehet büszke az üzletlánc valamennyi dolgozója ? emelte ki az elnök.
? A COOP Gazdasági Csoport hetedik éve veheti át ezt a díjat, amely nagy megtiszteltetés számunkra. Ez a cím a csoportunkhoz tartozó 30 ezer dolgozónak a munkáját ismeri el, amely hozzájárul ahhoz, hogy a COOP brand továbbra is ismert és meghatározó márka maradjon. Elindított fejlesztéseinkkel ? merchandising, választék, boltmegújítások ? és mindennapi munkánkkal ? legyen szó logisztikáról, informatikáról, beszerzésről, marketing és adminisztratív feladatokról ? továbbra is vásárlóink megelégedését kívánjuk biztosítani. Jól első érzés, hogy a 2018-as év díjazási szempontrendszere értékelte üzleti partneri szerepünket is, hiszen beszállítói kapcsolataink során kiemelt szempontok számunkra a korrektség, a kiszámíthatóság, és a pénzügyi határidők betartása, amelyért a COOP tulajdonosai, franchise partnerei eredményes gazdálkodásukkal nagymértékben hozzájárulnak. A jövőben is folytatjuk bolti technológiai, költséghatékonysági, energia- és környezettudatos fejlesztéseinket, amellyel úgy gondolom, hogy ezen túl is a MagyarBrands illusztris márkáinak körébe tartozhatunk majd ? jelentette ki Tóth Géza, a CO-OP Hungary Zrt. vezérigazgatója.