ZETApress

hírportál

Sajtónap a Sajtóházban

A 2019-es kitüntetettekA délutáni sajtónapi ünnepségen Hargitai Miklós, a MÚOSZ elnöke és M. Lengyel László, a Sajtó-szakszervezet ügyvezető társelnöke köszöntői után Peremartoni Krisztina színművésznő emlékezett meg a reformkor és az 1848-as forradalom szellemi örökségéről. Ünnepi beszédet mondott: György Zsombor, a Magyar Hang főszerkesztője.

Az Aranytoll Bizottság szavazatai és a MÚOSZ elnökségének megerősítő döntése alapján idén Balogh Mária televíziós újságíró, az MTV volt munkatársa, Emőd Pál gazdasági újságíró, Gáti Julianna, a HVG egyik alapítója, egészségügyi újságíró, M. Lengyel László külpolitikai újságíró, a Népszabadság volt és az MTI jelenlegi munkatársa, Ocskay Zoltán autós újságíró, a Veterán Autó és Motor felelős szerkesztője, Tanács István, a Népszabadság volt szegedi tudósítója, Urbán Tamás fotóriporter és Fodor István határon túli magyar újságíró, a vajdasági Magyar Szó nyugalmazott munkatársa kapott Aranytollat.

A MÚOSZ Környezetvédelmi Szakosztálya Soó Rezső-díját Csávás Sándor, az MTI nyugalmazott munkatársa, a Kulturális Szakosztály Virág F. Éva-díját Pálos Máté, a Magyar Narancs munkatársa, a Gazdasági Újságírók Szakosztálya Gazdasági újságíró-díját Ács Dániel, a 444.hu munkatársa kapta. Az idén első alkalommal kiosztott Magyar Sajtódíjat Doros Judit, a Népszava tudósítója, Nagy József, a 24.hu újságíró-szerkesztője és a Szabad Pécs hírportál szerkesztősége kapta.

A MÚOSZ a sajtónapot megelőző délután a 90. életévüket betöltött kollégákat is díjazza. Vastoll-díjban részesült Asbóth László, Bányai Gyula, Boros Lászlóné, Gáti Sándor, Kas László, dr. Kéri Elemér, Kovács Aranka, Mitzki Ervin, Petri Sándor, Sütő Mihályné, Szántó Róbertné és Tóth Andor. Jövőre a 100. életévüket betöltötteket is díjazni akarják, akik egyelőre ketten vannak.

Szóljon hozzá!