Agrárkamarai kukoricázás
Harminchárom kukorica hibrid vett részt a GOSZ-VSZT-NAK fajtakísérletében ? tudatta Szellő Gábor, KRQ Communications.
Idén már a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával (NAK) együttműködésben 12. alkalommal szervezte meg a Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ) és a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VSZT) a kukorica posztregisztrációs fajtakísérleteket. ? A Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával és a Gabonatermesztők Országos Szövetségével megvalósított kísérlet célja továbbra is ugyanaz: az objektív eredmények birtokában a gazdálkodók kipróbált, megfelelő mennyiség és ismert minőség elérésére képes növényfajták közül választhassanak ? ismertette Takács Géza, a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke.
A szakmai felügyeletet ebben az évben is a Fajtakísérleti Innovációs Tanács (FIT) biztosította. A kilenctagú testületben a gazdálkodók, feldolgozók, kereskedők és fajtatulajdonosok egyaránt jelen vannak. A kísérleteket a NÉBIH Növénytermesztési és Kertészeti Igazgatóság Szántóföldi Növények Fajtakísérleti Osztálya végezte és értékelte. 2018-ban a FAO 200, 300, 400 és 500 éréscsoportba tartozó összesen 33 hibridet vizsgáltak a szakemberek. A fajtakiválasztás egyik alappillére volt, hogy a 2018-ban újonnan regisztrált, a piacon még bizonyítani nem tudó hibrideknek is megteremtették az esélyt a versenyben való részvételre azáltal, hogy az állami elismerés után közvetlenül beemelték a kísérletbe.
A hibrideket a vetést megelőzően közjegyző jelenlétében kódolták. Ezzel a lépéssel a kísérlet kivitelezői és értékelői teljes mértékben függetleníteni tudták magukat minden olyan körülménytől, amely akaratlanul is befolyásolhatta volna őket munkájukban. A visszakódolásra csak azután kerülhetett sor, miután a fajtatulajdonosokkal is egyeztetve minden kérdést sikerült lezárni. A fentiek alapján világosan látható, hogy a kísérleti rendszer kivitelezésének szakmaisága és pártatlansága vitán felül áll! ? hangsúlyozta Takács Géza.
Az idei évtől kezdődően számos újítást vezettünk be. A korábbi években a fajták érésdinamikai vizsgálata mindössze néhány helyszínre korlátozódott. Idén az állami elismerés hatósági vizsgálataiban alkalmazott standard fajták kísérletbe állításával minden fajta esetén FAO érték meghatározásra nyílt lehetőségünk. A vizsgált és megjelölt FAO értékek az eltérő évjárati körülmények hatásaként természetesen eltérést mutathatnak az állami elismerésben hivatalosan deklarált, illetve a fajtatulajdonosok által közzétett és publikált értékektől. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara jogszabályi felhatalmazás alapján a vizsgálati eredmények ? becsű módszer szerint értékelt ? listáját ajánlati fajtalistaként kezeli és javasolja a hazai termesztők számára. Minden okunk megvan azt feltételezni, hogy a hazai kukoricatermesztést nagymértékben segítő, erős és jó terméseredményt produkáló fajtasort sikerült összeállítanunk. A fajtakísérletek eredményeiről elkészült összefoglaló kiadvány a Vetőmag Szövetség honlapjáról letölthető.
Az 1993-ban alakult Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VSZT) fő feladatai közé tartozik többek között az ágazattal kapcsolatos javaslatok kidolgozása, információk szerzése, feldolgozása és ismertetése, valamint törvényben rögzített jogainak gyakorlása, kötelezettségeinek betartása, betartatása. A VSZT feladata továbbá: a növénynemesítők, vetőmag-szaporítók, feldolgozók és forgalmazók termelési és piaci magatartásának országos szintű összehangolása, részvétele az államigazgatási szervek munkájában, döntés előkészítésekben, véleményezésben. A VSZT nonprofit szervezet, tagsága magában foglalja a nemzetközi cégeket, mezőgazdasági nagyüzemeket, az agrárkutatás, növénynemesítés intézményeit és jelentős számú magángazdaságot.