ZETApress

hírportál

Faültetési verseny középiskolásoknak

Fedezd fel az örökségedSzoros versenyben a barcsi Dráva-völgye Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium Vadgazdák nevű csapata nyerte a Fedezd fel az örökséged! online erdőismereti vetélkedő őszi fordulóját ? tudatta Lomniczi Gergely.

A középiskolásoknak kiírt versenyt immár harmadik alkalommal rendezte meg az Országos Erdészeti Egyesület. A mostani fordulóban a háromfős csapatok a magyarországi erdőterület növekedésének 100 éves történetével, az erdőtelepítések fontosságával és hasznosságával kapcsolatos tudásukról adtak számot. A diákok öt elméleti kérdéssort oldottak meg, és terepi feladatként egy faültetésre buzdító kampányvideót készítettek, amelynek során maguk is jó példával jártak elől az ültetésben. A videók megtekinthetők a vetélkedő Facebook- vagy Instagram-oldalán, ahová a verseny során a résztvevők számos üzenetet és életképet is feltöltöttek, igazi közösséggé formálva a megmérettetésben résztvevő közel kétszáz diákot.

A Kecskés Gergely, Keszler Gergő és Nagy Péter alkotta barcsi csapat után a második helyet a szegedi Kiss Ferenc Erdészeti Szakgimnázium Erdész triumvirátus csapata érdemelte ki, Juhász Marcell, Laczkó Dávid és Taskovity Balázs részvételével. A harmadik helyen a nemesvámosi Fehérlófia Waldorf Iskola Csesznegi László, Somlóvári Gergely és Tóth Ábris alkotta Éjjeli Baglyok csapata végzett.

A személyenként értékes utalványokat, és egy éves Turista Magazin előfizetést érő dobogós helyek mellett az első tíz csapat minden tagja részt vehet azon a tavaszi szakmai napon, ahol az ünnepélyes díjátadás mellett az erdőtelepítések jelentőségét és a homokfásítás mai gyakorlatát mutatják be erdész szakemberek a diákoknak.

[youtube]https://www.youtube.com/watch?v=BXGJbqWwsiU[/youtube]

Az Agrárminisztérium támogatásával lebonyolított verseny legfontosabb felkészülési anyagaként az Erdők Hetén bemutatott, A növekvő erdők nyomában című ismeretterjesztő film szolgált, amely az elmúlt 100 év erdőtelepítésének történetét követi végig, az Alföld-fásítási programtól kezdve a kopárok erdősítésén keresztül a nagyvárosok zöldövezeti fásításáig, bemutatva, hogy miként duplázódott meg Magyarország erdőterülete az első világháborút lezáró békeszerződés óta eltelt időszakban. A további helyezések idekattintva olvashatók.

Szóljon hozzá!