Fehérváros okos-város
Székesfehérvár az okos-várossá válás küszöbén: a Vodafone NB-IoT SmartParking szenzoraival bővítette digitális eszközparkját az ország egyik leginnovatívabb megyeszékhelye ? tudtuk meg a délutáni sajtóbemutatón, ahová a Vodafone Magyarország médiabuszával utaztunk a ferencvárosi székházuktól.
A Vodafone Magyarországgal kötött megállapodásnak köszönhetően Fejér megye székhelye lehetővé tette a városlakók számára az okos parkolás lehetőségét. A szolgáltató rendszerének köszönhetően Székesfehérváron mintegy száz parkolóhely foglaltsági állapotát követhetik nyomon a lakosok a mobiljuk segítségével. A legmodernebb technológiákat bemutató sajtótájékoztatón a résztvevők láthatták a századik NB-loT megoldással működő parkolószenzor telepítését is.
A korszerű technológiát alkalmazó eszközök eddig is jelen voltak Székesfehérvár életében, a város nagy hangsúlyt fektet az ipar, a városi infrastruktúra és az oktatás digitalizációjára, fejlesztésére. Erre jó példa a tavaly átadott Alba Innovár Digitális Élményközpont is, ahol az országban elsőként világszínvonalú digitális eszközöket és rendszereket ismerhetnek meg a látogatók.
Laufer Tamás, az Alba Innovár vezetője elmondta, az élményközpont célja, hogy az iskolások testközelből, robotokkal, informatikai- és okos-eszközökkel ismerhessék meg a digitalizáció világát, A központban az elsősorban felső tagozatos és középiskolás diákok olyan digitális ismereteket szerezhetnek, amelyek segítségével biztonsággal eligazodhatnak az információs társadalomban. A Vodafone Magyarország parkolószenzorainak telepítésével a város nemcsak a fenntartható közlekedés fejlesztéséhez járul hozzá, hanem az ország egyik jelentős digitális központjává lép elő.
? Székesfehérvár elkötelezett a modern technológiák és az ezek használatához szükséges képességek megismertetése mellett. Nagyon erős és innováció-orientált a helyi ipar, velük közösen dolgozunk azon, hogy mind ők, mind a város versenyképes legyen az ipar 4,0 és a robottechnológia kihívásai közepette is. Az általános és középiskolás korú gyermekek oktatásában az Álba Innovár vesz részt, az egyetemistáknak pedig éppen most alakítunk egy ? a fehérvári üzemekben már a termelésben alkalmazott ? robottechnológiát bemutató labort. Mindezek mellett a fenntarthatóság megőrzésére törekszünk, mind a fejlesztéseknél, mind pedig a klímavédelem érdekében megvalósult és az elkövetkező években megvalósuló nagyszabású környezetvédelmi fejlesztéseinknél ? emelte ki dr. Cser-Palkovics András polgármester. Hozzátette: 2015-höz képest a személygépkocsik és motorkerékpárok száma 38 ezerről 49 ezerre nőtt Székesfehérváron, így a többi nagyvároshoz hasonlóan itt is a közlekedésszervezés az egyik legnagyobb kihívás.
A szenzorok segítségével valós időben, mobilapplikáción követhető a parkolóhelyek foglaltsági állapota, és a sofőröket a rendszer a legrövidebb úton irányítja a legközelebbi szabad parkolóhelyhez. Ezzel csökkenhet a forgalom, amire szükség is van, hiszen az Inrix közlekedési elemző társaság éves jelentése szerint tavaly a székesfehérvári autósok átlagosan 13 órát töltöttek dugóban.
Az új okos parkolást támogató technológia bevezetését indokolja a Kaliforniai Egyetem Várostervezési Tanszékének kutatása is, amely szerint a közlekedésben résztvevő személyautók számának akár 74 százaléka éppen parkolóhelyet keres, ráadásul az átlagos parkolóhely-keresésre fordított idő csúcsidőben akár 14 perc is lehet. Az új technológiának köszönhetően azonban a jövőben a parkolóhelyek keresésének gyorsításával ez az idő csökkenthető, így a forgalom, a légszennyezés mértéke és a zajszennyezés is mérsékelhető.
Az átadott okos-parkolók keskeny-sávú frekvenciát használnak (Narrowband-IoT, azaz NB-loT), egy olyan iparági szabványt, amely alkalmas a nagy hatótávolságú, alacsony energiaigényű kommunikációra, egyszerre akár több ezer eszközt is összekapcsolva. A technológia legfontosabb jellemzői az alacsony eszköz- és infrastrukturális költségek, valamint a rendkívül hosszú, több mint 5 éves elem-élettartam. A speciális mobilkommunikációs technológián alapuló hálózat másik nagy előnye, hogy költséghatékonyan kiépíthető és üzemeltethető.
? Többek között az okos parkolást segítő intelligens megoldások révén tapasztalhatjuk meg igazán, hogy az okos-városok már nem a távoli jövő részét képezik ? nyilatkozta Király István, a Vodafone Vállalati szolgáltatásokért felelős vezérigazgató-helyettese. ? Néhány éven belül életbe lépnek az új, ötödik generációs hálózatok (5G), amelyek több eszköz és ember összeköttetését teszik lehetővé, kisebb területen, gyorsabban és jóval alacsonyabb késleltetéssel, mint valaha. Az NB-IoT megoldások az 5G technológiával támogatva képesek lesznek igazán nagy változásokat hozni a világba, és a Vodafone-nál mi azért dolgozunk, hogy ezeket a megoldásokat mielőbb ügyfeleink szolgálatába állíthassuk ? tette hozzá.
A Vodafone Magyarország partnere, az Intelliport Solutions Kft. által biztosított IPS 401 típusú okos parkolószenzorok az NB-loT technológia alkalmazásával képesek az egyes parkolóhelyek foglaltságának valós idejű figyelésére. Ez az az alapinformáció, amelyre navigációs megoldások, utcai tájékoztató rendszerek és statisztikai elemző rendszerek épülhetnek, ezt a feladatot oldják meg a vállalat szenzorai a ma elérhető legmagasabb technológiai színvonalon. Amellett, hogy az okos eszközök minden környezetben 95% feletti megbízhatósággal érzékelik a parkolók foglaltságának változását, a strapabíró kivitelezésnek és az út felszíne alá süllyesztett konstrukciónak köszönhetően teljesen védettek mind az időjárás, mind a járművek okozta veszélyekkel szemben.
Az 5G hálózatok megjelenéséig a Vodafone 4G+ szolgáltatásának kiterjesztésével igyekszik az egyre növekvő adatigény maximális kiszolgálására, amely az ország egyre több pontján, köztük Székesfehérváron is elérhető. A hálózatfejlesztéseknek köszönhetően Székesfehérváron jelenleg az elméleti maximális letöltési sebesség akár a 200 Mbps-t is elérheti, emellett a 4G+ szolgáltatás a lehető legmegbízhatóbb hálózatot nyújtja az ügyfelek számára. Az újonnan telepített NB-loT parkolószenzorok Székesfehérvár belvárosában érhetők el. Használatukhoz a Smart Parking mobil applikáció szükséges, mely letölthető a Szekesfehervar.hu weboldalon található kérdőív kitöltését követően.
A Vodafone-ról
A Vodafone Csoport a világ egyik vezető telekommunikációs szolgáltatójaként széleskörű szolgáltatásokat nyújt, beleértve hang-, üzenet-, adat- és vezetékes kommunikációt. A Vodafone Csoport 25 országban van jelen mobilszolgáltatásaival, és további 44-ben rendelkezik partnerhálózattal, valamint 18 piacon kínál vezetékes szolgáltatásokat. 2018. szeptember 30-i állapot szerint a Vodafone Csoport 531,9 millió mobil-, illetve 20,4 millió vezetékes széles-sávú szolgáltatást igénybe vevő ügyféllel rendelkezik, beleértve Indiát, illetve a Vodafone vegyesvállalatainak és társvállalatainak összes ügyfelét is. A Vodafone Magyarország Zrt. 1999. november 30-án kezdte meg magyarországi működését. A Vodafone Magyarország integrált technológiai szolgáltató, amelynek portfoliójában a mobilkommunikációs, mobilinternetes és széles-sávú adatszolgáltatások egyéni és üzleti felhasználók számára egyaránt megtalálhatók.