Járait akarja a FIDESZ
A miniszterelnök ma a Magyar Demokrata Fórummal egyeztetett a Magyar Nemzeti Bank új elnökéről, miután hétfőn a Magyar Szocialista Párttal, kedden pedig a Szabad Demokraták Szövetségével konzultált. A kormányfő a jegybank leendő elnökének kiválasztása során figyelembe veszi a megbeszéléseken elhangzott érveket, adta hírül a Kormányszóvivői Iroda.
A kormányfő kiemelten fontosnak tartja a Magyar Nemzeti Bank függetlenségének biztosítását és az intézmény zavartalan működését. Ezért ? habár a jogszabályok erre nem kötelezik ? január 30-án megbeszéléseket kezdeményezett valamennyi parlamenti párt elnökével, hogy megismerje véleményüket a jegybankelnök kiválasztásának szempontjairól, elveiről és az esetleges személyi javaslataikról.
Gyurcsány Ferenc február 5-én Hiller Istvánnal, február 6-án Kuncze Gáborral, a mai napon pedig Dávid Ibolyával konzultált. A kormányfő sajnálja, hogy a Fidesz vezetői nem élnek a tárgyalás lehetőségével és minden szakmai vagy elvi indoklás nélkül nyílt levélben közölték, hogy jelöltjük Járai Zsigmond. A miniszterelnök ugyanakkor tudomásul vette, hogy az ellenzéki párt a jelenlegi jegybankelnököt támogatja.
A Kereszténydemokrata Néppárt mindössze azt jelezte, hogy nem kíván élni a konzultáció lehetőségével. A mai és a korábbi konzultációkon elhangzott érveket a kormányfő figyelembe fogja venni a Magyar Nemzeti Bank elnökének jelölése során, fejeződik be a közlemény.