XIII. Coop Rallye holnaptól
Idén is a magyar termékeket képviseli a Coop Rallye. Évről évre növekszik a hazai gyártású élelmiszerek népszerűsége. Idén nyolc állomáson ismerkedik meg a 105 résztvevő cég csapatának mintegy 300 versenyzője a magyar élelmiszer-feldolgozás legjobbjaival holnap-holnapután a XIII. Coop Rallye alkalmával.
Az idén immár 13. alkalommal megrendezett eseményen hozzávetőleg 750 kilométert tesznek meg a magyar élelmiszeripar értékeit bemutató szakmai program résztvevői. A megmérettetés célja, hogy a Coop Gazdasági Csoport bemutassa hazai beszállító partnereit, és felhívja a figyelmet a magyar élelmiszer-feldolgozás értékeire ? hangzott el délután a kétnapos szakmai rendezvényt megnyitó országos sajtótájékoztatón az Agrárminisztériumban.
Az évek során nem változott a Coop Rallye célkitűzése, a szakmai rendezvény célja, hogy felhívja a vásárlók figyelmét az idehaza gyártott élelmiszerekre és a magyar termékek fontosságára ? jelentette ki Pekó László. A CO-OP Hungary Zrt. Igazgatóságának elnöke: az idei rallye is olyan helyszíneket, gyártókat látogat végig, amelyekre joggal lehetünk büszkék. Az szakmai programon száznál több élelmiszeripari-, kiskereskedelmi-, szolgáltató- és médiacsapat 105 autóval és 3 média busszal szeptember 12-13-án Nyugat-Magyarország hat meghatározó gyártó és forgalmazó központjához, valamint két COOP tagvállalathoz látogat el.
Az élelmiszeripari cégek méltatása mellett Pekó László kiemelte: fontos, hogy ne csupán az élelmiszerekről beszéljünk, ezért az idei évben szerepel a helyszínek között a Vajda-Papír Kft. és a hagyományoknak megfelelően COOP üzleteket is bemutatnak a résztvevőknek. A Coop Rallye kapcsán az üzletlánc által felvállalt misszió jól illeszkedik a COOP felelősségvállalásának gyakorlatához. A kereskedelmi lánc 1996-tól támogatja a Magyar Olimpiai Csapatot, a COOP Segély Alapítvány működésének keretében pedig 2010-től jelentős mennyiségű élelmiszer adománnyal segítették az önhibájukon kívül bajba jutott embereket és a nevelőotthonokban és nevelőszülőknél élő különleges ellátást igénylő gyerekeket. 2017. június 27-ei pilisi adományukról idekattintva olvashatunk.
A COOP Gazdasági Csoport az elmúlt évben is tudta tartani pozícióját a hazai kereskedelemben, sőt, növekvő árbevételt is el tudott könyvelni a kereskedelmi lánc. Ez a kedvező folyamat várhatóan idén is tart majd ? értékelte a kereskedelmi csoport teljesítményét Tóth Géza. A CO-OP Hungary Zrt. vezérigazgatója hozzátette: a magyar termékek forgalmazásában különösen kiemelkedő a COOP szerepe, hiszen a hazai eredetű fogyasztási cikkek megítélése évről évre pozitívabb a felmérések szerint, a fogyasztók döntéseiben egyre lényegesebb szempont a termék eredete. A stabil piaci részesedésnek tehát fontos eleme, hogy a COOP mindig is nagy hangsúlyt fektetett a magyar termékekre. Ez a stratégia sikeresnek bizonyul, hiszen a COOP az elmúlt időszakban a kivételesen erős verseny dacára is növelni tudta bevételét, a volument tekintve pedig továbbra is a legnagyobb piaci szereplő.
A kiváló magyar élelmiszereket népszerűsítő Coop Rallye a hazai élelmiszerágazat legnagyobb seregszemléje ? jelentette ki Zsigó Róbert. Az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára elmondta: ahogy szimbolikusan a rallye-n is verseny van, az élelmiszerek piacán is küzdenek egymással a szereplők. Ebben a versenyben csak azok a gyártók maradhatnak sikeresek, amelyek megbízható minőséget tudnak produkálni, és amelyek a hagyományos termékeikkel megnyerik maguknak a vevőket. Az autógyártás után a legnagyobb kibocsátással bíró szektor az élelmiszeripar, amely egyben a második legnagyobb foglalkoztató is. Az államtitkár kitért arra is, hogy az élelmiszer-feldolgozás milyen változásokon ment át az elmúlt években. A beruházások révén versenyképesebb és hatékonyabb lett több üzem, az egy foglalkoztatottra jutó árbevétel pedig mintegy 20 százalékkal nőtt az elmúlt években. A COOP szívügyének tekinti a magyar gyártók és termékeik népszerűsítését ? fogalmazott.
Az idei Coop Rallyn a résztvevők a hazai élelmiszer-kereskedelmi piacon évi mintegy kétezer milliárd forintot kitevő termékértékesítést, és a COOP Csoporttal együtt több mint ötvenezer munkavállalót képviselnek. Figyelemre méltó, hogy idén dr. Nagy István, agrárminiszter a COOP Csoport célkitűzésével egyetértve ? elődjéhez hasonlóan ? vállalta a verseny fővédnöki szerepét.
A COOP Gazdasági Csoport
A 100%-ban magyar tulajdonú, MagyarBrands-díjas társulás jelenleg közel 700 kis- és középvállalkozást számlál. Tavalyi árbevétele 604 milliárd forint volt. Több mint 30 ezer alkalmazottjával az ország egyik legnagyobb kistelepülési foglalkoztatója. Az üzletláncnak 1700 településen, közel 2700 franchise boltja van, és további közel 2000 üzletet lát el áruval és naponta 1,5 millió vevő fordul meg üzleteiben. Felelősen működő vállalatként a CO-OP Hungary Zrt. által létrehozott Műszaki Fórum koordinációjával az üzletfejlesztéseket környezettudatos és energiatudatos beruházás jellemzi, amely a világítást és a hűtők optimalizálását, a hűtési-fűtési rendszerek modernizációját egyaránt érinti, valamint megkezdődött a napelemes technológia tesztelése is.