ZETApress

hírportál

Ingyen ebéd a Napozóréten

ÉtelosztásAz elmúlt évek hagyományait követve a Fővárosi Önkormányzat idén is megrendezi a Városligetben a Mindenki karácsonya eseményt, amelynek keretében három napon át ingyen étkezhetnek a rászorulók.

A rendezvény célja, hogy karácsonykor az arra rászorulók legalább egy tál meleg ételt nyugodt körülmények között fogyaszthassanak el. A hagyománynak megfelelően ma délelőtt 11 órakor Demszky Gábor főpolgármester kezdi meg az ételosztást a Petőfi Csarnok melletti Napozóréten, s a jótékonyság mindhárom nap 11-től 14 óráig tart.

Ma, holnap és holnapután összesen mintegy hétezer adag meleg étellel könnyít a főváros a hajléktalanok és a rászorulók helyzetén. A menü ezúttal is egy tál bableves, két szelet kenyér, egy mákos pozsonyi kifli és egy pohár meleg tea lesz, melyről idén is a MENZA FOOD HÍRÖS Kft. gondoskodik. A Fővárosi Önkormányzat a Mindenki karácsonyát hét és félmillió forinttal támogatja.

A rendezvény az összefogás jelképe is Budapesten, tekintettel arra, hogy abban tevékenyen részt vesznek fővárosban működő társaságok: Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt, Fővárosi Közterület-felügyelet, Fővárosi Polgári Védelmi Igazgatóság, Fővárosi Kertészeti Zrt, Timegate Kft, Petőfi Csarnok Kht, Magyar Vöröskereszt Budapesti Szervezete, Magyar Máltai Szeretetszolgálat, Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI), valamint a XIV. Kerületi Rendőrkapitányság.

Szóljon hozzá!