ZETApress

hírportál

Bringázz újra munkába!

Újraindult a Bringázz a munkába! kampány. A Magyar Kerékpárosklub által 2007-ben elindított, alkalmanként országosan több ezer embert megmozgató Bringázz a munkába! kampány négy év szünet után ma reggel újraindult.

A szervezők célja megmutatni, hogy bringával könnyen, gyorsan és szabadon lehet akár munkába is járni, ezzel a mindennapokban kerékpározók számát szeretnék növelni. A kampányhoz csatlakozók egy négymillió forint összdíjazású nyereményjátékban vehetnek részt. A Madách téren tartott kampánynyitó rendezvényen a Magyar Kerékpárosklub és a kampányt támogató Nemzeti Fejlesztési Minisztérium munkatársai mutatták be a négy év szünet után megújult formában visszatérő Bringázz a munkába! kampányt. Az eseményen a munkába igyekvő járókelők választhattak nekik tetsző bringákat, és kipróbálhatták, milyen lenne biciklivel munkába menni.

Révész Máriusz, a kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos elmondta: a kormány fontos célkitűzése, hogy 2030-ra Magyarország az egyik legélhetőbb ország legyen Európában. Kiemelkedő az együttműködés a fővárossal is, amely a Balázs Mór-tervben célul tűzte ki a fővárosi biciklizők arányának növelését a jelenlegi 2,5%-ról tízre. Az autóvásárlások száma rohamosan, a legutóbbi egy évben mintegy 39 százalékkal nőtt, ami gazdasági szempontból kedvező jelenség. Az élhetőbb városok, települések kialakulását azonban az egészséges, olcsó és gyors kerékpározás elterjedése szolgálja. A kormánybiztos kiemelte a BKK segítségét, a közlekedési társaság nemcsak ajándékokkal, hanem hirdetésekkel is támogatja az idei kampányt.

A kormánybiztos köszöntője után a Magyar Kerékpárosklub elnöke, Kürti Gábor nyitotta meg a kampányt. ? Majdnem mindenkinek van otthon, a pincéjében, az erkélyen kerékpárja. Hozzuk meg a hétköznapokon még nem kerékpározók kedvét a munkába bringázáshoz! Ha nekiveselkednek, akkor ? mint mindenki, aki kipróbálta ? felfedezik, hogy ennél jobbat el sem tudtak képzelni, és nyeregben maradnak minden nap. A lakásajtótól az irodáig, megállókban várakozás, dugóban araszolás és parkolóhely keresés nélkül, nagyon gyorsan el lehet érni a munkába ? emelte ki a bringázás előnyeit a Kerékpárosklub elnöke. A kerékpáros kultúra fejlődését ma reggeli példával jellemezte: Konvojban közlekedünk az új kerékpárutakon, kupacokban állunk már a lámpánál.

Cégeknek is megéri ösztönözni a dolgozók kerékpárra váltását ? mondta Kürti. Kutatásokra hivatkozva kiemelte, hogy egészségesebb, kevesebbet hiányzó, jobb hangulatú munkatársakat és vidámabb csapatokat nyerhet egy cég a bringázás erősítésével. ? Ha valaki kerékpáron érkezik a munkába, akkor 100 százalékról indul, felfrissülve érkezik a munkahelyére ? mondta a klub elnöke, arra biztatva minden már kerékpározót, hogy alakítsanak munkahelyi csapatokat, és vonják be ismerőseiket a Bringázz a munkába! kampányba.

A kerékpározás megoldást jelenthet a városok közlekedési gondjaira, melyek Kürti Gábor szerint egyre súlyosabbá válhatnak. ? Egy év alatt annyi autó áll forgalomba Budapesten és környékén, amennyivel Hegyeshalomig fel lehetne tölteni az M1-es autópályát ? mondta Kürti Gábor, hozzátéve, hogy két éven belül Budapest forgalma megbénulhat az autóktól. ? Azt szeretnénk elérni, hogy minél hamarabb lássa meg mindenki az autók ablakaiból, milyen gyorsan lehet kerékpárral közlekedni, és minden út alkalmassá is váljon erre! ? tette hozzá.

A Kerékpárosklub és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium együttműködésében a Bringázz a Munkába! kampány szervezése mellett az egész ország biciklizhetőbbé tételében és kerékpárosbarát KRESZ-módosítások területén is pozitív fejleményekről számolt be az elnök, kiemelve, hogy régóta vártunk erre. A Bringázz a munkába! kampány mától június 10-én vasárnapig tart. A kampány zökkenőmentes lebonyolítását a Bike Citizens telefonos applikáció biztosítja, amelynek segítségével a résztvevők egyénileg vagy csapatban dokumentálják a megtett kilométereket és a kerékpározással töltött napok számát.

A korábbi kampányok során hat-nyolcezer résztvevő bringázott munkába, a szervezők idén tízezer résztvevőre számítanak. A megtett utazásaikat a mobilappon mérő résztvevők között négymillió forint értékben sorsolnak ki nyereményeket. A Bringázz a munkába! kampány a Magyar Kerékpárosklub szervezésében, a védjegyoltalom jogosultja, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium hozzájárulásával és támogatásával valósul meg. A munkaadók pedelecet is bérelhetnek, melyről idekattintva olvashatunk.

Szóljon hozzá!