ZETApress

hírportál

Jó ügyek megoldására vállalkoztak

Innovatív megoldásokat díjazott az UniCredit! ? tudtuk meg sajtósaiktól. A roma társadalommal szembeni előítéletek csökkentésére, a vidék megtartó erejének növelésére és a mély-szegénységben élők fűtési problémáinak megoldására kínálnak innovatív megoldásokat az UniCredit Lépj Velünk! társadalmi innovációs programjának idei nyertesei.

A díjazott három non-profit szervezet 55 ezer eurót fordíthat esélynövelő projektjének megvalósítására. A nyerteseket a pénzdíjon túl egyéves szakmai mentorprogram is segíti céljaik elérésében. A program végéig az UniCredit Bank munkatársai további ötezer eurót ítélnek majd oda az elért eredményeik alapján általuk legsikeresebbnek ítélt projekt számára. Az UniCredit Bank és az UniCredit Alapítvány Lépj Velünk! társadalmi innovációs programja harmadik alkalommal díjazott olyan non-profit szervezeteket, amelyek valamely hátrányos helyzetű közösség hátrányainak leküzdésére hosszú távon fenntartható, innovatív megoldásokat kínálnak.

Idén olyan társadalmi hasznosságú szervezetek pályázhattak, akik ezen szempontok mellett az üzleti szemléletet is beleviszik a megoldásba. Ezek az úgynevezett társadalmi vállalkozások a megtermelt profitot visszaforgatják a probléma megoldásába, céljuk a pozitív társadalmi hatás maximalizálása. Eközben úgy segítenek a közösségeknek, hogy bevonják tagjaikat a munkába, motiválják őket a jobb körülmények megteremtésében. Innovatív ötleteikkel olyan területeken is új lehetőségeket teremtenek, ahol a klasszikus non-profitok lehetőségei korlátozottak.

Az idei nyertesek a legkülönbözőbb társadalmi problémák megoldására fókuszálnak: A pályázatot elbíráló zsűri döntése alapján 25 ezer euró vissza nem térítendő támogatásban részesült az UCCU Roma Informális Oktatási Közhasznú Alapítvány, amely a roma elfogadás jegyében szervez érzékenyítő foglalkozásokat általános- és középiskolásoknak, valamint érzékenyítő sétákat két hazai városban ? Budapesten Gyere velünk a Nyóckerbe! néven. Rátermett roma fiatalokat képeznek ki sétavezetőnek, akiknek pozitív példája szemléletformáló. A támogatásból interaktív városi sétáikat kívánják fejleszteni és vállalkozási szintre emelni, valamint cégek számára is terveznek csapatépítő élményeket.

15 ezer eurót ítélt oda a zsűri a Vidékért Szociális Szövetkezetnek, akik projektjükkel az Alföld déli részén fekvő Királyhegyes település megtartó erejét, a térség termelőinek és helyi hátrányos helyzetű munkavállalók helyzetbe hozását kívánják növelni. A helyieknek hosszú távon megélhetési lehetőséget biztosító Kanálka manufaktúra helyben megtermelt alapanyagokból, saját receptek alapján készít chutneykat, zöldségkrémeket és zöldségchipseket. A támogatásból bővülhet az üzem gépparkja, az ott előállított termékek köre, hosszú távon pedig fejleszthető a település gasztro-turisztikai vonzereje is.

Ugyancsak 15 ezer euró támogatást nyert el az Igazgyöngy Alapítvány projektje, amely a Hajdú-Bihar megyei zsákfalu, Told település lakosai számára a fűtési gondok enyhítésére kínál lehetőséget. Helyi alapanyagokból, gépesített előállítású fabrikett gyártását tervezik, ami a tűzifához képest alacsonyabb költségű alternatívát jelent. A termék nem csak a falubeliek számára jelenthet megoldási lehetőséget, mivel a többletgyártás a környéken élők számára is értékesíthető. Az elnyert támogatásból a projekthez szükséges gépeket és eszközöket vásárolhatnak, és a gyártáshoz állandó munkatársat is tudnak alkalmazni.

A nyertesek a pénzbeli támogatáson túl egyéves, az igényeikre szabott szakmai mentorálásban is részt vesznek. Segítséget kaphatnak üzleti tervük elkészítéséhez, finomításához, de pénzügyi, értékesítési, marketing vagy szervezetfejlesztési tapasztalatokra is szert tehetnek. A mentorálást a program szakmai partnere a NESsT Magyarország biztosítja, akik egyéni tanácsadással és közös workshopokkal is támogatják a szervezeteket. A mentorálásba az UniCredit vezető menedzserei is bekapcsolódnak.

A legszélesebb körű támogatás érdekében már a legjobbnak ítélt 10 shortlistes szervezet is tanácsadáson vehetett részt, hogy a szakmai zsűri előtt sikeres mutatkozhassanak be. ? Fontosnak tartjuk, hogy ez a kezdeményezés ne alkalmi segítséget jelentsen, hanem komplex módon, hosszú távon fejlessze a társadalmi vállalkozásokat, ami lehetővé teszi, hogy a projektjeikkel megcélzott közösségek is képesek legyenek a saját erejükből a körülményeik javítására. Hiszünk abban, hogy a Lépj velünk! program ebben valódi segítséget jelent, és a díjazottak javulást visznek számos közösség életébe! ? mondta Marco Iannaccone, az UniCredit Bank általános vezérigazgató-helyettese. A program végéig, 2019 márciusáig az UniCredit Bank munkatársai további ötezer eurót szavaznak majd meg az általuk legsikeresebbnek ítélt projektet megvalósító szervezetnek.

UniCredit

Az UniCredit sikeres páneurópai kereskedelmi bank, amely teljesen integrált vállalati és befektetési banki szolgáltatásaival, valamint egyedülálló nyugat-, közép- és kelet-európai hálózatával áll 25 milliós ügyfélköre rendelkezésére. Az UniCredit kínálatában a helyi szakértelem nemzetközi hozzáféréssel párosul, ügyfeleinek globális rendelkezésre állást és támogatást nyújt ? páratlan, 14 országra kiterjedő fő piacainak vezető bankjain keresztül és további 18 országban világszerte.

UniCredit Alapítvány

Az UniCredit Alapítványt, a csoport alapítványát 2003-ban alapítottak azzal a céllal, hogy hozzájáruljon a szolidaritás és filantrópia fejlesztéséhez mindazokban a közösségekben és területeken, ahol a Csoport tevékenykedik (az európai és közép-ázsiai régió 14 országában). Az anyagi források és a cég általános management képességeinek átadásán keresztül az UniCredit Alapítvány olyan nagy hatású társadalmi projekteket és kezdeményezéseket támogat, melyek helyi non-profit szervezetek által kerülnek megvalósításra.

NESsT

A NESsT a feltörekvő piacgazdaságok legégetőbb társadalmi problémaira nyújt megoldást fenntartható társadalmi vállalkozások támogatása és fejlesztése révén. A Latin-Amerikában és Közép-Európában működő NESsT a társadalmi vállalkozások katalizátora, pénzügyi támogatást és szakmai tanácsadást nyújtva a szervezeteknek.1997-es alapítása óta több mint nyolcmillió dollárt fektetett be a társadalmi vállalkozásokba, valamint mintegy 3300 társadalmi vállalkozást képzett és fejlesztett negyven országban.

Szóljon hozzá!