Zöld-fejlesztés Angyalföldön
Zöld-fejlesztés a Tahi lakótelepen is: új közparkok, szabadtéri fitnesz a XIII. kerületben. A XIII. Kerületi Önkormányzat beruházásában a Tahi lakótelep komplex közparki rehabilitációjának első szakasza, a Tahi utca ? Béke utca ? Fiastyúk utca ? Göncöl utca által határolt terület felújítása befejeződött.
Dr. Tóth József polgármester a mai átadóünnepségen arról beszélt: a Tahi lakótelep felújításának első üteme önmagában 250 millió forintos beruházást jelent, s hozzájárul ahhoz a vízióhoz, amelynek megvalósulása során sikerrel dinamizálható és még inkább humanizálható a XIII. kerület minden szegmense. A Tahi lakótelep zöld rehabilitációjára ? amelynek második szakasza folytatódik ? összesen több mint fél milliárd forintot fordít a XIII. Kerületi Önkormányzat ? tudatta Gellért Lajos sajtóreferens.
A polgármester beszédében elmondta: az önkormányzat a nyolcvan éves XIII. kerületet a lakossággal való folyamatos párbeszéd keretei között, az itt élők igényeinek figyelembevételével fejleszti. Ennek megfelelően az integrált településmenedzsment elképzeléseiben egyaránt hangsúlyosan szerepel az építészeti és a természeti környezet fejlesztése. ? Az önkormányzat közép- és hosszú távú programjai jelenleg 2033-ig jelölik ki a kerület folyamatos, fenntartható és visszafordíthatatlan fejlődésének különböző szakaszait ? hangsúlyozta a polgármester. Hozzátette: a komplex közterületi megújításokat tartalmazó AngyalZöld, illetve AngyalZöld Plusz programok keretében csak az elmúlt hat évben az önkormányzat majdnem hárommilliárd forintot fordított zöld-fejlesztésekre. 2018-ban újabb másfél milliárd forint áll rendelkezésre ezen a területen.
A Tahi lakótelep zöld-fejlesztésével kezdetét vette a ’60-as években épült lakótelepek közterületeinek megújítása is a XIII. kerületben ? a ’70-80-as években épült házgyári lakótelepek közterületi rehabilitációs programját követően. Ezzel pedig a kerület északi, Rákos-patak fölötti területein is elindult a közparkok felújítása. Tóth József polgármester a zöld-fejlesztéssel kapcsolatos mai átadóünnepségen azt is kiemelte: a Tahi lakótelep felújításának első üteme önmagában 250 millió forintos beruházást jelent, és ugyancsak hozzájárul ahhoz a vízióhoz, amelynek megvalósulása során sikerrel dinamizálható és még inkább humanizálható a XIII. kerület minden szegmense.
A Tahi utca ? Béke utca ? Fiastyúk utca ? Göncöl utca által határolt terület beruházását széles körű társadalmi konzultáció előzte meg: a lakossági igények alapján újult meg a terület. A beruházás két közparki részt érintett: a Máglya köz körülötti zöldterületet (18.250 m2) és a Madarász Viktor utca ? Tomori köz közötti zöldterület déli részét (3500 m2). A parkok, pihenőkertek változatosabbak lettek, rekreációra alkalmasak, használatuk biztonságosabbá vált.
A fejlesztés hangsúlya a Máglya közt körülölelő majdcsak kéthektáros ősfás parkrészre esett. De a Madarász Viktor ? Tomori köz közötti területen is nívós pihenőparkot hoztak létre egyedi kőkerttel. Külön figyelmet fordítottak az itt álló idős és értékes faállomány védelmére. Az ökologikus zöldfelület-gazdálkodás jegyében a terület egészén, több mint 17 ezer m2-en szórófejes és csepegtető csöves öntözőhálózat lett. Ennek ellátására 2 talajvíz-kutat alakítottak ki, ami ivóvízkímélő és gazdaságos.
A megújult játszótéren a Máglya közre utaló lángnyelvek díszítik a gumiburkolatot. Itt egy új mászóvárat és körforgót is elhelyeztek. A területen tornateret létesítettek kényelmes kültéri szőnyegburkolattal és 5 fitneszeszközzel. A sötétedés után a biztonságot erősíti a 28 új közvilágítási kandeláber. A XIII. kerület 249 millió forintot fordított a beruházás első szakaszára. A második ütem a Tomori köz és az Ifjúság kútja menti közterületek felújítása lesz.