Megújult az M3-as kocsipark
Mától már csak felújított szerelvények szállítják az utasokat az M3-as metróvonal két üzemelő szakaszán ? jelentette be Tarlós István főpolgármester délelőtt a Kőér utcai Járműtelepen. A szerelvények felújítása a végéhez közeledik. A metróvonal teljes körű rekonstrukciója 2017-ben kezdetét vette, jelenleg az északi szakaszon folyik a felújítás.
A metróvonalon múlt év márciusától lehetett utazni felújított szerelvényeken is ? jegyezte meg a főpolgármester. Emlékeztetett arra is, hogy a 2015-ig semmilyen kötelezettséget nem lehetett vállalni a metró felújítására a 2010 előtt felhalmozott hatalmas adósságállomány miatt. Az Orbán-kormány 2015 nyarán vállalta át a több mint ötvenmilliárdos adósságállományt, és ezután lehetett nekifogni a metrófelújításnak. A közeledő meleg idő kapcsán elmondta, hogy folynak az egyeztetések a szerelvények klímaberendezéseiről a kötbér terhére.
A metró akadálymentesítéséről szólva Tarlós István elmondta, hogy a 20 állomásból 18-ban megtörténik az akadálymentesítés. A maradék két állomás esetében is végeznek akadálymentesítést, de az nem elégíti ki a rászorulók kívánságát, ezért a főváros kötelezettséget vállal arra, hogy 2021 végéig megvalósul majd a mozgáskorlátozottak érdekvédelmi szervezete által megfelelőnek tartott akadálymentesítés. Szólt arról is, hogy Budapest leghosszabb és legforgalmasabb metróvonala 1976 és 1990 között több ütemben épült. Az M3-as metró nemcsak a főváros, hanem Magyarország legforgalmasabb tömegközlekedési vonala is egyben, napi több mint félmillió utast szállít, többet mint a MÁV országosan. Építése óta eddig a metróvonalon nem volt átfogó korszerűsítés, napjainkra több mint indokolttá vált a felújítás! ? jelentette ki. A sajtótájékoztatón elbúcsúztatták az utolsó régi, még fel nem újított szerelvényt.