ZETApress

hírportál

Balatoni idénynyitó

Modernizáció, ügyfél-központúság, szolgáltatástartalom fejlesztése ? ezen alapelvek mentén indult el ma 9 órakor Siófokon a 172. balatoni hajózási szezon! Változatlan díjakon, színvonalas ügyfél-kiszolgálás mellett vehetik igénybe az utasok idén a BAHART hajózási szolgáltatásait!

Március 31-én Nagyszombaton a Balatoni Hajózási Zrt. az üvegpadlójú Siófok katamaránon tartotta szezonkezdő sajtótájékoztatóját, melyre a 2018-as szezon első menetrendi hajóútján került sor Siófok és Balatonfüred között. Az út során bemutatta a Társaság idei gazdasági tervszámait és újdonságait, élőben hívták telefonon a hajózási szezonnal egy-időben induló új siófoki BAHART Ügyfélközpontot, valamint ünnepélyesen aláírták a Vodafone ? BAHART stratégiai partneri együttműködést.

Hagyományok szerint idén is Nagyszombaton indult a hivatalos személyhajózási szezon a Balatonon, mely alkalomból a BAHART sajtótájékoztatón mutatta be idei fejlesztéseit és terveit. ? A BAHART az elmúlt két kiemelkedően sikeres szezont követően 2018-ban is számos újdonsággal várja a hajózni és kikapcsolódni vágyókat a Balatonon, ráadásul mindezt a komp és személyhajó szolgáltatások esetében változatlan díjakon ? emelte ki Kollár József, a BAHART vezérigazgatója az egyórás hajóúton.

A sajtóeseményen beszámolt arról is, hogy lezárult a nevezés az idén június 9-10-én megrendezendő Nemzeti Regatta Magyarország Településeinek Vitorlásfesztiváljára. Idén már 52 települési csapatot látnak vendégül a fő-szervezők az idén várossá válásának 50. évfordulóját ünneplő, és az esemény főtámogatójaként közreműködő Sófokon. A mai sajtóesemény végén aláírt Vodafone partnerség keretében az idén a telekommunikációs vállalat is a rendezvény kiemelt támogatója lett.

Kollár József vezérigazgató kiemelte: Számos promóciós újdonsággal, akcióval és kedvezménnyel vár a BAHART minden érdeklődőt az év során, melyekről folyamatos a tájékoztatás a mobiltelefonról is kiválóan elérhető honlapon és a közösségi csatornákon. Érdemes a pénztárakban idén is keresni a Playmobil jegyeket, extra kedvezményekért bankkártyával fizetni a hajós szolgáltatásokért vagy részt venni a kiemelt ünnepi hétvégéken indított tematikus programhajókon. A menetrendi és komphajózás mellett az idén is megtalálhatók lesznek a nyári időszakban a programhajók között a népszerű Varázshajók tíz kikötőből, Bulihajók szerte a Balaton körül és sétahajók tavasztól őszig.

A Balatoni Hajózási Zrt. középtávú stratégiájának egyik hangsúlyos alappillére az ügyfél-központúság fejlesztése. Ez magában foglalja az ügyfél-kapcsolatok erősítését, a szolgáltatásminőség javítását. Az elmúlt két év során a Társaság számos fejlesztést valósított meg a célkitűzés érdekében. A teljesség igénye nélkül említhető: a BAHART imázs- és arculatfrissítő kampánya, az utastájékoztatás és kommunikáció intenzitásának növelése, az online hajózási lehetőség kereső modullal ellátott honlap kialakítása vagy a hajózáshoz kapcsolódó szolgáltatástartalom bővítése.

? Mától ? a 172. hajózási szezon első napjától ? üzemel a BAHART INFO Vonal a +36-84-310-050 telefonszámon. A BAHART Ügyfélközpontban a személyhajózás és kompközlekedés menetrendi információival, a hajózási lehetőségekkel, illetve a hajóbérlésekkel kapcsolatos témákban fogadják a hívásokat az ügyintézők. Az élőszavas hívásfogadási időszakokat a hajózási szezonokhoz igazította a BAHART, és javítja a telefonos rendelkezésre állást, valamint üzemidőn kívül is biztosít meghallgatható tájékoztatásokat. A felkészült munkatársak az egyszerű menürendszerből történő választás után széleskörű tájékoztatást adnak. Egyidejűleg 4 munkaállomáson történik a hívások fogadása és cél, hogy mihamarabb ügyintézőhöz kerüljön minden telefonáló. Terheltség, foglaltság esetén visszahívást is lehet majd kérni a rendszerben a telefonszám megadásával. A cégen belüli kapcsolások helyett, a telefonos ügyintézők szükség szerint minden információt beszereznek, és visszahívják az ügyfelet ? tájékoztatott Dónucz László értékesítési és forgalmi igazgató.

A stratégia megvalósításában a BAHART újabb mérföldkőhöz érkezett. A Társaság a tavalyi hajózási szezon zárását követően átvilágította az ügyfél-kiszolgálással, különös tekintettel a telefonos ügyfél-kezeléssel kapcsolatos gyakorlatát. A munka során felhasználásra kerültek az ügyfél-elégedettség mérések keretében rögzített visszajelzések is. A Társaság vezetése szervezetkorszerűsítésről döntött, és kialakításra került a BAHART Ügyfélközpont, mely a három alaptevékenységi üzletág (1. személyhajózás, 2. kompközlekedés, 3. vitorláskikötői szolgáltatások, 4. hajóbérlés, 5. ajándéktárgy-vásárlás) ügyfél-kapcsolatainak központi kiszolgálását látja el a jövőben a különböző ügyintézési csatornákon. Célkitűzés volt, hogy egy viszonylag közismert telefonszámot (a forgalmi iroda korábbi száma) tartsák meg és egy szintén könnyen megjegyezhető ugyfelszolgalat@bahart.hu központi emailcímet vezessenek be az írásos megkeresésekhez. A fejlesztés második fázisában tovább bővül majd a szolgáltatási kör, október elsejétől a vitorláshely bérlőkkel történő telefonos kapcsolattartás is a BAHART INFO Vonalon zajlik majd.

? Az új ügyfélszolgálat bevezetésével az eddig használt 30 különböző telefonszám helyett mától elég lesz csak egyet megjegyezniük a menetrend felől érdeklődő utasoknak. A BAHART egy olyan virtuális call centert kapott, amely technikailag korlátlan mennyiségű hívást képes kezelni, menürendszere pedig gyorsan a megfelelő munkatárshoz irányítja a betelefonálót. A jövőben akár videóbeszélgetéssel, chatfunkciókkal vagy sms értesítéssel is bővíthető a rendszer, utóbbi különösen hasznos lehet, ha rendkívüli időjárás miatt gyorsan kell menetrendváltozásról értesíteni az utasokat. Reméljük, az új központ a hazai utasok és a külföldi turisták számára is kényelmesebbé, gyorsabbá teszi majd a tájékozódást a BAHART szolgáltatásairól ? mondta Horváth Gergely, a call center megoldást szolgáltató Calgo cég vezetője.

A BAHART, mint a Balaton motorja és a régió meghatározó turisztikai szolgáltatója számos együttműködést és partnerséget alakított ki az utóbbi években, melyek gazdasági, kommunikációs és marketing előnyökkel járnak a Társaságnak és munkatársainak. Az idei évben a Vodafone Magyarország Zrt. is a BAHART kommunikációs partnerei sorába lépett, hiszen a balatoni térségben a szolgáltató hálózatfejlesztéseinek köszönhetően idén nyáron már az egész tó körül elérhetővé válik a szupergyors 4G+ hálózat. Az eseményen ünnepélyesen, egy modern technikán alapuló digitális kijelzőn írta alá dr. Budai J. Gergő, a Vodafone vállalati kapcsolatokért felelős vezérigazgató-helyettese és Kollár József a BAHART vezérigazgatója a megállapodást.

A füredi kikötőben 10 órakor Domján Tamás körzeti állomásfőnök mellett dr. Kontrát Károly belügyi államtitkár, a térség országgyűlési képviselője és -jelöltje, Balassa Balázs, a régió önkormányzatait tömörítő Balatoni Szövetség elnöke, dr. Bóka István, a város és Ruzsics Ferenc, Keszthely polgármestere fogadott bennünket, míg Potocskáné Kőrösi Anita, Siófok alpolgármestere velünk hajózott az egyórás úton. A helyi kórus és néptánc-csoport műsora után köszöntötték a hajósokat, majd a beszédek is elhangzottak. A meghívottak 12-kor, 14:30-kor és 18 órakor indulhattak vissza Siófokra személyhajón, míg a menetrend szerinti gyorshajók 11:05-kor, 14 órakor, 16:05-kor és 18 órakor 25 perc alatt repíthették át őket a déli partra. Jómagam maradtam az északin és 11:08-kor Füredről hazavonatoztam.

Szóljon hozzá!