ZETApress

hírportál

Hogy tisztán lássák?

Új takarítógépeket vásárolt közterületeire a XIII. Kerületi Önkormányzat. A Lendületben a XIII. kerület önkormányzati program vállalásai között szerepel, miként lehet tisztábbá tenni a környezetet a kerületben. Ehhez idén is jelentősen hozzájárul ? beruházással, humán erőforrással ? a XIII. kerület önkormányzata.

Próbaüzem után mostantól hat új közterületi takarítógép működik ? az önkormányzat üzemeltetésében ? azokon a kerületrészeken, amelyeket köztisztaságilag javítani szeretne a kerület Újlipótvárosban és Angyalföldön is. A gépeket jelképesen Holopné Schramek Kornélia alpolgármester asszony indította el. ? A közterületek állapota, a köztisztaság fenntartása a közösségek érdeke is. Együtt mindig többet tehetünk a környezet védelméért! ? fogalmazott ma délben a Ditrói Mór közi átadáson.

A közutak és parkolók takarítása, a közterületi hulladék-gyűjtőedények, azaz a zöld kukák elhelyezése és ürítése a XIII. kerületben is ? a főváros egész területén ? a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. feladata. Újlipótvárosban régóta komoly probléma volt: a hulladékgyűjtőket hétvégén nem ürítette az FKF Zrt. A kerületi önkormányzat 2017 júliusában az FKF Zrt-től megrendelte és finanszírozza a szombati és vasárnapi kukaürítést, továbbá 100 helyszínre új közterületi hulladékgyűjtők kihelyezését. Az eredmény azóta jól láthatóvá vált.

Túl mindezen a XIII. Kerületi Önkormányzat 2017-ben 221 millió forintot fordított a kötelező, valamint az önként vállalt köztisztasági feladatainak elvégzésére. Takarítja a tulajdonában lévő 250 ezer m2 parkterületet és a 671 ezer m2 lakótelepi zöldterületet. Rendszeresen felszámolja közterületen a havi átlagosan 150 m3 illegális hulladéklerakásokat. Évente négyszer, a járda- és zöldsáv-takarítási akció során a kerület teljes területén ? járdákon, fasori sávokon, padkákon, zöld-sávokon ? összesöpörteti a lombot, hulladékot, ebürüléket. A 350 ebürülék-gyűjtőedényt nyáron hetente háromszor, az év többi szakában heti kétszer ürítteti az önkormányzat. S hogy megóvja zöldfelületeit, 12 kutya-illemhelyet is létesített. Ezek karbantartása, homokcseréje havonta kétszer történik.

A Lendületben a XIII. kerület önkormányzati program vállalásai között szerepel, miként lehet tisztább környezetet elérni a kerületben. Ehhez idén is jelentősen hozzájárul ? beruházással, humán erőforrással ? a XIII. Kerület Önkormányzata. Próbaüzem után mostantól hat új közterületi takarítógép működik ? az önkormányzat üzemeltetésében ? azokon a kerületrészeken, amelyeket köztisztaságilag javítani szeretne a kerület. Ilyen a Szent István krt. ? Váci út ? Radnóti Miklós utca ? Újpest rkp. által határolt terület; a Radnóti Miklós utca ? Váci út ? Victor Hugo utca ? Újpest rkp. által határolt terület; valamint a kerület angyalföldi része. Ezen területeken a kerületi önkormányzat 1-1 seprő-szívó és 1-1 szemétfelszívó utcai takarítógéppel segíti a társasházak közösségét ? hetente legalább egyszer eljutva minden járdaszakaszra.

A hat gép kiválasztásánál fontos szempont volt a méret, mivel az adott területen a parkolás miatt a járdaszakaszok keskenyebbek. A gépek beszerzése megközelítőleg 17 millió forintba került. Az üzemeltetést ? majdcsak 30 millió forint évente ? az önkormányzat saját forrásból biztosítja. A gépek a próbaüzemben sikeresen működtek. A társasházak előtti járdaszakaszok takarítása továbbra is a lakóközösségek kötelezettsége, az önkormányzat az új kezdeményezéssel segíti a társasházak jogszabályban foglalt feladatának teljesítését, de át nem vállalja azt. Budapest területén a közterületek tisztán-tartásának feladatai a Fővárosi Önkormányzat, a kerületi önkormányzatok, illetve a közterületekkel szomszédos ingatlanok tulajdonosi/üzemeltetői között oszlanak meg, de fontos az egyén felelőssége is.

A Fővárosi Önkormányzati tulajdonú zöldterületek, parkok gondozását, takarítását a FŐKERT Nonprofit Zrt. végzi. A tömegközlekedési megállók környezetének rendben tartását a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. feladatai közé tartozik. A főváros köztisztaságáról szóló 48/1994. (VIII. 1.) Főv. Kgy. rendelet alapján az ingatlanok előtti járdaszakaszok tisztán-tartása a társasházi közösségek kötelezettsége. Beleértve az ingatlan előtti járda, továbbá a járda és a kocsiút közötti kiépített vagy kiépítetlen terület gondozását, tisztán-tartását, szemét- és gyommentesítését, hóeltakarítását és síkosság-mentesítését.

Szóljon hozzá!