ZETApress

hírportál

Adakozzunk karácsonyra!

Ferencvárosi Kurír I. évfolyam 13. szám

Ferencvárosi Kurír I. évfolyam 13. szám

Tisztelt Ferencvárosi Olvasók! Bár a jótékonyság napjaink Magyarországán egész évben különösen aktuális, karácsonykor az adakozási kedv mindig is kiugró volt ? olvashatjuk a Ferencvárosi Kurír 13. számában.

Sajnos idén az eddigi tapasztalatok alapján nincs ez így, hiszen például a Magyar Vöröskereszt információi szerint az eddig beérkezett adományok igencsak szegényesek, de más adománygyűjtő szerveztek is hasonló tapasztalatokról számoltak be. Oka ennek a gazdasági válság, de az is, hogy az adományok után az Általános Forgalmi Adó immár 25 százalék, ami igencsak elveszi az adományozók kedvét attól, hogy segítsenek. Pedig az adományokat gyűjtők, és az adományokra várók is boldogan beérnék kevesebbel is, hiszen az ő helyzetük sokkal nagyobb mértékben romlott, mint azoké, akik az adományok visszatartásával próbálnak takarékoskodni.

Az adományozó kedv csökkenését mutatja az is, hogy az alig két hete elindult nemzetközi segélyvonalra (1752 a Magyar Telekom, és már az Invitel hálózatából is) ennyi idő alatt (november 27. és december 9. között) mindössze 1920 hívás futott be, ami 480 ezer forintnak felel meg (!!!), és ennek egy részét is elviszi a költségvetés.

Pedig bizton állítható, 250 forint senkinek sem túlzottan megterhelő, aki telefonnal, főképp mobil telefonnal rendelkezik, hiszen a legtöbben egyetlen nap alatt ennél többet használják készüléküket. Az is megjósolható, hogy árvíz és más természeti csapás jövőre is lesz, amikor az összegyűjtött adományok oda kerülhetnek, ahol a legnagyobb szükség van rájuk.

Az adakozás tehát nem legfőképpen pénz kérdése, inkább hozzáállásé. Aki belegondol, milyen lehet akár a szeretet ünnepét éhesen és fázva az utcán tölteni, akár egy természeti csapás során mindent elveszíteni, azonnal átérzi, hogy a legkisebb adomány is segítség annak, aki rászorul. Minél többen adakozunk, annál kevesebb egyéni adomány is elég ahhoz, hogy mások gondokkal zsúfolt életét legalább rövid időre szebbé tegyük. Ne sajnáljuk hát a néhány forintot, ételt, ruhát arra, hogy a karácsony ? a korábbiakhoz hasonlóan ? idén is örömben telhessen azoknak is, akik ezt önhibájukon kívül nem engedhetik meg maguknak ? írta Steiner Gábor főszerkesztő.

A legfrissebb lapszám foglalkozik még a karácsonyra készülő MikulásGyárral, a ferencvárosi kamerarendszer részleges megújulásával, a kultuccai eseményekkel és a Gát utcai gyertyagyújtással. Ebben is ? miként az előző lapszámban ? sok-sok érdekes információ található.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Megemlékezés a Páva utcában | ZETApress

Szóljon hozzá!