ZETApress

hírportál

Egyenlőtlenség a könyvtárban

EgyenlőtlenségAnthony B. Atkinson: EGYENLŐTLENSÉG Mit tehetünk ellene? című 400 oldalas könyvét mutatták be délelőtt az MTA Könyvtár és Információs Központban, a Kossuth Kiadó gondozásában. Fordította: Felcsuti Péter. Szerkesztette: Hitseker Mária.

Előadásokat tartott: Felcsuti Péter bankszakember; Ferge Zsuzsa szociálpolitikus, az MTA rendes tagja; Tóth István György, a TÁRKI vezérigazgatója; Molnár György, a Közgazdaságtudományi Intézet főmunkatársa; Misetics Bálint szociálpolitikus és Scharle Ágota közgazdász, a Budapest Intézet vezető kutatója. A vendégeket Kocsis András Sándor, a Kossuth Kiadó elnök-vezérigazgatója köszöntötte. Moderált László Ágnes, a Kossuth Kiadó kommunikációs vezetője.

Az egyenlőtlenség a jelenkor egyik legégetőbb társadalmi problémája. Sokat beszélünk róla, ám arról viszonylag kevesebbet, hogy mit tehetnénk ellene. A neves közgazdász, Anthony B. Atkinson már régóta az egyenlőtlenségek egyik vezető kutatója, mindent megtett azért, hogy megértsük az egyenlőtlenség fogalmát; miért fontos, hogyan változott az idők folyamán és mit tehetünk, hogy befolyásoljuk jövőbeli alakulását.

Most elméleti és gyakorlati ismereteinek egész arzenálját latba veti, hogy megoldást kínáljon erre a szerteágazó problémakörre. Szakpolitikai intézkedések egész sorát ismerteti, mert nem elég új adókat kivetni a gazdagokra, hogy a meglévő programokat finanszírozhassuk, friss és új ötletekre is szükség van. Atkinson öt területen tesz javaslatot új és ambiciózus szakpolitikai programokra, ezek: a technológia, a foglalkoztatás, a társadalombiztosítás, az osztozás a tőkében és az adózás. Javaslatait megvédi a hagyományos ellenvetésekkel és kifogásokkal szemben, amelyek tétlenkedésre kárhoztatnak.

Atkinson könyve nem egyszerűen programot ad a változások végrehajtásához, valójában azt a reményt és tudással alátámasztott optimizmust sugározza, hogy van mód politikai cselekvésre. ? E könyv megírásával választ akartam adni a következő kérdésre: mi a teendő, ha csökkenteni akarjuk az egyenlőtlenségeket? Csökkentsük az egyenlőtlenséget a gazdasági kimenetek terén, növeljük az egyenlőséget az esélyek terén, amelyet a modem demokratikus társadalom fontos jellemzőjének tartunk. Velem együtt sokan vannak, akik úgy vélik, hogy a gazdasági egyenlőtlenségek jelenlegi szintje erkölcsi alapon összeegyeztethetetlen a jó társadalom fogalmával… A célom az útirány, nem a végcél definiálása. Nem törekszem arra, hogy leírjam, milyen a társadalom végső soron kívánatos állapota; ez a könyv nem akar utópiákkal foglalkozni. Inkább az irányt jelöli ki azok számára, akik szeretnék elérni, hogy az egyenlőtlenségek csökkenjenek ? vallotta szerzője.

Sir Anthony Barnes Atkinson (1949?2017) brit közgazdász több mint negyven évig tanított a világ legkiválóbb egyetemein, több mint negyven könyvet írt és szerkesztett. Számos angol és nemzetközi egyesület elnöke, vezetője, kormányzati tanácsadó testületek tagja vagy elnöke volt. Angliában lovaggá ütötték, ami csak egy a számtalan kitüntetése közül, mint amilyen a francia becsületrend is. Hatása szinte felmérhetetlen. Ő alapozta meg tudományosan a mára világméretűvé táguló egyenlőtlenség- és szegénységkutatást, szinte a semmiből hozva létre egy új szakterületet.

A közgazdaságtan társadalomtudományi összefüggésekbe ágyazott erkölcsi töltésű gondolatrendszer volt számára. Ezért nem állt meg a diagnózisoknál, hanem mindig a társadalmi igazságosság megoldásához közelebb vivő megoldási lehetőségeket kereste a public economics, a gazdasági közpolitika eszközeinek segítségével. Minden erőfeszítését visszaigazolja a jelen: ma tényleg az egyenlőtlenség, a szegénység, a létbiztonság, a kirekesztés váltak életünk meghatározó tényezőivé és egyben lokális és globális feszültségek, potenciális tragédiák alapjává. A kiadás alapja Anthony B. Atkinson: Inequality. What Can We Doné? Cambridge, Massachusetts-London: Harvard University Press, 2015.

Szóljon hozzá!