ZETApress

hírportál

Vásár Szilveszterig

Karácsonyi vásár 1Megnyílt a budapesti Adventi- és Karácsonyi Vásár délelőtt a budapesti Vörösmarty téren. Az Európa tíz legszebb vására között számon tartott, több hétig tartó eseményen gazdag gasztronómiai kínálattal, zsűrizett kézműves és iparművészeti termékekkel, ünnepi műsorokkal várják a látogatókat december 31-ig.

Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ ügyvezetője elmondta, hogy hónapok óta készülnek a karácsonyi vásárra, amelyre mintegy 800 ezer vendéget várnak külföldről és belföldről. Ismertetése szerint az esemény a kézművesek között is népszerű, idén csaknem dupla annyian jelentkeztek a vásárra, mint az előző években.

Szabó Kata, a Magyar Kézműves Szövetség elnöke elmondta, hogy az 1998 óta minden évben megrendezett karácsony vásáron idén 120 kézműves kínálja magas minőségű portékáit, melyeket hagyományosan egy független szakmai zsűri választott ki. A vásározók között több mint 20 szakma képviselteti magát, a családi vállalkozások, kis manufaktúrák hagyományos kézműves tárgyai mellett pedig újragondolt tárgyakkal is találkozhat a közönség. A Kézműves Szövetség tagjai több mint ötven ajándékot kínálnak karitatív célra, amelyekre licitálni lehet majd. Az adventi időszakban angyali kórus és gyertyagyújtás várja a látogatókat vasárnaponként, a vásár kézművesei által készített óriás, több mint 3 méter átmérőjű adventi koszorúnál.

A rendezvény kulináris élményekben is bővelkedik, a vásár hüttéjében gasztrobemutatókkal, kóstolókkal várják a látogatókat ? ismertette Czinege Tamás, a vendéglátóhely házigazdája. A Vörösmarty téri látványkonyhában hétről-hétre keddenként elkészülő, a karácsonyi ünnepkör hagyományait őrző ételkülönlegességeket a tér vendéglátó-egységeiben is árusítják majd. Lesz liba-, töltött káposzta, vad- és halétel hét, nem maradnak el a böjti étkek sem és bemutatják a hanuka ízeit is. Ezenkívül az árusoknál a hagyományos kürtöskalács, lepény és sült gesztenye mellett a kis manufaktúrákban készülő csokoládén és marcipánon kívül flódni, bejgli, rétes, és mézeskalács is kapható. A karácsonyi forgatagban Magyarország borrégiói is bemutatkoznak.

Karácsonyi vásár 2A kulináris élmények mellett a látogatókat mintegy 160 program várja a Vörösmarty téren. A színpadon népzenei, jazz-, crossover-, alternatív-, blues-, soul-koncerteket láthat a közönség hétköznaponként és hétvégén egyaránt. A gyerekeket hétvégenként bábszínházi és zenés-táncos előadásokkal szórakoztatják, valamint december elején péntektől vasárnapig, utána pedig hétköznap délelőtt és délután is kézműves játszóházban sajátíthatják el a gyertyaöntés, a mézeskalácssütés, a gyöngyfűzés, a nemezelés és a kosárfonás technikáit a fűtött faházban. Számos egyéb programmal is megidézik advent szellemét az ünnepélyes gyertyagyújtáson kívül, nyitott műhely keretében avatják be egy-egy mesterség kulisszatitkaiba a látogatókat.

Szóljon hozzá!