ZETApress

hírportál

Sikeres az Otthon Melege

FagyasztószekrényTöbb mint ötezer pályázó jelentkezett már első nap az Otthon Melege Program háztartási nagygépcsere alprogramjára. Mint délelőtt jeleztük, reggel 8-tól lehetett vissza nem térítendő támogatást igényelni a hűtő- és fagyasztószekrények, fagyasztóládák, mosó- és mosogatógépek energiamegtakarítást eredményező cseréjéhez.

Az Otthon Melege Program idén májusban meghirdetett HGCS/2017 alprogramja keretében közzétett Pályázati Útmutatónak megfelelően a pályázatok benyújtása régiónként eltérő időpontoktól lehetséges. A támogatásra már az első órában hatalmas érdeklődés mutatkozott. Az Észak-alföldi Régióból 16 óráig több mint 5000 kérelem érkezett be az ügyfélkapun keresztül. A támogatáshoz az Észak-alföldi Régióból a pályázatokat ma 17 óráig várták, ezt követően a pályázatbenyújtás lehetőségét határozatlan időre felfüggesztették.

A pályázatbenyújtás legközelebb a Dél-alföldi Régióban nyílik meg, mely térségben megvalósuló háztartási gépcserékhez augusztus 9-én szerdán 08 órától lehet vissza nem térítendő támogatást igényelni elektronikus úton, a pályázati portálon keresztül. A benyújtott pályázatokkal kapcsolatban a pályázati portálon lehet tájékozódni ? tudatta az NFM Kommunikáció.

Az Otthon Melege Program keretében meghirdetett családbarát pályázati konstrukciók célja, hogy gyors, megfelelő intenzitású támogatáshoz juttassák a lakosságot az ország egész területén. A támogatások révén jelentősen javulhat a lakossági energiafelhasználás hatékonysága, csökkenhet a hazai szén-dioxid-kibocsátás, nagymértékben hozzájárulva a hazai klímavédelmi és energiahatékonysági célok eléréséhez. A 2014. szeptemberben indult programnak köszönhetően mára több mint 130 ezer háztartás energiahatékonysága javult.

Az MSZP többet akar!

Fideszes képviselő is pályázhat az Otthon Melege Programra ? írta az MSZP Sajtóosztálya. Orbán rendszerében bárki pályázhat a kormány Otthon Melege Programjára havi jövedelem vagy nyugdíj megjelölése nélkül, így az arra rászoruló családokat ? ahogy erre már példa is volt ? bármikor beelőzheti egy fideszes képviselő felesége. Ha már az otthon melegét említjük, amíg emberek tucatjai fagynak meg saját otthonukban télen, addig a kormány üveggyöngyöket szórva, nevetségesen alacsony keretösszegű programmal kampányolgat.

Természetesen nem az a baj, hogy energiatakarékos gépek kerülnek a háztartásokba, az viszont bicskanyitogató, hogy a programra szánt összeg többszörösét költi el a Fidesz, például egy középkategóriás plakátkampányra is. 2018 után a szocialisták mindenkin segíteni fognak, akiknek télen önerőből nincs lehetősége az otthon melegét biztosítani, bontás helyett folytatjuk a 2010-ben leállított panel felújítási programot, és olyan kormányzati projekteket indítunk, amely mögött komoly állami finanszírozás áll. Orbán rendszere folyamatosan újratermeli a reménytelenséget. Az MSZP szerint a bérből és fizetésből élőknek, a kényszer-vállalkozóknak, a közalkalmazottaknak és a nyugdíjasoknak is jár a lehetőség, hogy középosztályi színvonalon, középosztályi körülmények között élhessék életüket ? fejeződik be az MSZP közleménye.

1 hozzászólás

  1. Az első két régióból megközelítőleg 16 ezer pályázó jelentkezett az Otthon Melege Program keretében meghirdetett háztartási nagygépek (hűtő vagy fagyasztó készülékek, mosógépek és mosó-szárítógépek) energia megtakarítást eredményező cseréjére.

    Az Észak-alföldi Régióból közel hatezer, a Dél-alföldi Régióból eddig közel tízezer kérelem érkezett be a pályázati portálon keresztül. A Dél-alföldi Régióból a pályázatokat ma 13 óráig várjuk, ezt követően a pályázatbenyújtás lehetőségét határozatlan időre felfüggesztjük.

    A pályázatbenyújtás legközelebb az Észak-magyarországi Régióban nyílik meg, mely térségben megvalósuló háztartási gépcserékhez augusztus 14-én hétfőn reggel 8 órától lehet vissza nem térítendő támogatást igényelni elektronikus úton, a pályázati portálon keresztül.