Legális a névhasználat
Tisztelt Ferencvárosiak! A lap ?Ferencvárosi? jelzőjének használatához a szabályok szerint szükséges volt Ferencváros önkormányzata képviselő testületének hozzájárulása, így a névhasználat iránti kérelmet még októberben benyújtottam Dr. Gegesy Ferenc polgármesternek, aki az elmúlt héten, november 4-én terjesztette azt a testület elé.
Ferencváros képviselői a benyújtott névhasználati kérelmet a nyílt szavazás során jóváhagyták, így a Ferencvárosi Kurír immár legálisan használhatja elnevezését. Ez a jóváhagyás úgy is értelmezhető, a kerület képviselői úgy gondolták, szükség van a Ferencvárosi Kurírra, hiszen on-line újságja mindeddig nem volt a IX. kerületnek.
A Ferencvárosi Kurír első számát még azzal a céllal készítettem el, hogy a kerület lakói addig se maradjanak helyi hírek nélkül, amíg a Ferencváros újság megjelenése időlegesen szünetel. Az olvasók részéről tapasztalható érdeklődés és a képviselők jóváhagyása azonban arról győzött meg, hogy a lapnak az ismét megjelenő Ferencváros újság mellett is helye lehet.
Az on-line-lap természetesen semmiféleképpen nem szándékozik konkurenciája lenni az önkormányzat újságjának, hanem azt kiegészítve kíván részt venni a ferencvárosiak tájékoztatásában, hiszen a lapok olvasótábora nem azonos, bár nem is teljesen különböző. Másrészt a nyomtatott és az on-line sajtó lehetőségei is eltérők, így a Ferencváros újság és a Ferencvárosi Kurír információi együttesen hozzájárulhatnak a még jobb és még sokoldalúbb tájékoztatáshoz ? írta Steiner Gábor főszerkesztő a legújabb lapszámban, melyben az előző számhoz hasonlóan számos értékes írás olvasható.