ZETApress

hírportál

Turisztikai évértékelés

Guller Zoltán vvezérigazgatóAz első tíz hónap turisztikai adatai alapján 2016-ban is rekordévet zárhatott a turizmus ? mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója az Andrássy úti Moments Hotelben.

Guller Zoltán délelőtti tájékoztatása szerint a január-októberi időszakban a vendégek és a vendégéjszakák száma is 6 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest, a kereskedelmi szállásdíj-bevételek 10 százalékkal bővültek, a szálláshelyek összes bevétele pedig 8 százalékkal növekedett egy év alatt. Így okkal feltételezhető, hogy a tavalyi év még a 2015-ös turisztikai rekorderedményeket is felülteljesíti. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a turizmus nem csupán vendégéjszakákról és a szálláshelyekről szól, fejleszteni kell a kulturális programokat, sportrendezvényeket, a gyógyhelyeket is. A Magyar Turisztikai Ügynökség célja a magyarországi turizmus lehetőségeinek kiaknázása és fejlődési ütemének gyorsítása.

Guller Zoltán fontos szakmai változásnak nevezte, hogy az Országgyűlés döntése értelmében a jövőben a turisztikai fejlesztések immáron nem termék-, hanem desztinációalapúak, ennek eredményeként a szigetszerű korszerűsítések helyett teljes körű megújulások várhatók. A kormány eddig három térséget nyilvánított kiemelt turisztikai desztinációnak, a balatoni térség fejlesztésére mintegy 365 milliárd forint magyar és uniós forrás jut, Sopron és a Fertő tó környékének megújulására pedig mintegy 60 milliárd forint.

A harmadik térségre ? Tokaj-Hegyaljára, a Nyírségre és a Felső-Tisza vidékre ? fordítható összegről még nem született meg a kormányhatározat, ezért pontos számokat még nem tudott mondani a vezérigazgató. Azt azonban elmondta, hogy a turisztikai ügynökség még az idén szeretné a kormány elé vinni a Budapest és agglomerációjának, valamint Debrecen, Hortobágy, a Tisza-tó, Eger, Pécs, Villány, Békéscsaba, Sárvár és Kőszeg kiemelt turisztikai térséggé nyilvánítására vonatkozó előterjesztéseket.

Guller Zoltán beszámolt arról is, hogy még 2017-ben kezdődik a családbarát turisztikai fejlesztési terv megvalósítása, illetve elkészül Magyarország 20 évre szóló turisztikai stratégiája, elkezdődik például az országmárka megújítása is. Nemsokára kiírnak szálláshely-fejlesztési pályázatokat, amelyek célja, hogy 5 éven belül az ország valamennyi szálláshelye egy kategóriát előrelépjen. Sajtóérdeklődésre az Airbnb-hálózatról elmondta: az állam nem az online szolgáltatás felszámolására, hanem a jogkövető működés biztosítására törekszik. A turisztikai ágazat egyéb megoldandó kihívásai közé sorolta a turizmusban dolgozók itthon tartását, bérük emelését ? ennek anyagi fedezetét egyebek mellett a vendéglátás áfájának idei és jövő évi mérséklésének tovagyűrűző hatásaitól várja a vezérigazgató.

Szóljon hozzá!