ZETApress

hírportál

Nemek győztek a népszavazáson

Népszavazás 2016Tegnap reggel 6-tól este 7-ig az urnák elé járult az ország. A nyolcmilliónál is több választópolgár 43,8 százaléka ? 3,3 millió ember ? szavazott, közülük 6,3 százalék érvénytelenül. Az érvényes szavazatok 98,5 százaléka NEM és 1,5 százaléka IGEN volt, s az eredményt mindkét oldal győzelemként értékelte.

A kormányfő este a Bálnában annak örült, hogy a szavazók körében elsöprő többséggel nyertek a nemek, míg az ellenzék annak örült, hogy nem jött össze az 50 százalékos részvételi arány az érvényes eredményhez, így az 56,2 százalék távol maradót tulajdonképp a lábával szavazónak, az orbáni politikát elutasítónak értékelte.

Jómagam tegnap a ferencvárosi 13. Szavazókörben ötödmagammal dolgoztam. Hárman voltunk önkormányzati választottak, míg a további két tagunk a Fidesz delegáltja volt. Munkánkat jegyzőkönyvvezető segítette, aki az Önkormányzat közalkalmazottja volt. Mint megtudtam, a többi félszáz szavazókörben sem volt nagy ellenzéki részvétel, s mint szombat délután megírtam, országos szinten is jóval több kormánypárti delegált volt, mint ellenzéki. Napi munkánk során mindannyian azonos jogokkal és kötelezettségekkel rendelkeztünk, és mindannyian hasonló kitűzőt viseltünk. Fejenként négy-négy szendvicset, egy-egy tortát és meleg ebédet kaptunk, s bőven volt tea, kávé és ásványvíz az ellátmányban.

Választási névjegyzékünk 848 főt tartalmazott, közülük 318-an jelentek meg és egy Páva utcai választóhoz műanyag mozgóurnát vittünk. A Liliom utcai óvodában kétféle urnába ? egy szürke műanyagba és egy fehér papírdobozba ? vártuk a szavazatokat, s a kétféle urna az egyik választónknak csípte is a szemét. Miután leszavazott, hazament a fényképezőgépéért, és visszajött az urnákat fényképezni. Mivel ezt nem engedtük meg ? a szavazóhelyiségben csak az újságíró igazolvánnyal rendelkezők fotózhatnak ? bement a Bakáts térre és bepanaszolt minket a IX. Kerületi Választási Irodánál.

Az esti urnabontás után kezdtük a szavazatok összeszámlálását. Sokan még a borítékot is leragasztották, ezzel is fokozva a titkosságot. A 319 szavazótól a három urnában 318 szavazólapot találtunk ? egyet valaki ?elfelejtett? bedobni ?, ebből 55 érvénytelen volt, s a 263 érvényesből 255 NEM és 8 IGEN volt. Az érvényteleneken mindenféle mocskolódó szöveg, obszcén rajz, kormányt és kormányfőt gyalázó vers és próza volt. Mind az 55 lap hátulját mindnyájunknak alá kellett írni és lebélyegezni, majd becsomagoltuk és leragasztottuk a köteget. Valószínűleg senki sem fogja felbontani ezt sem, néhány hónap múlva központilag megsemmisítik a szavazólapokat, így rajtunk kívül senki sem ismerheti meg eme szellemi remekeket. Persze, ha szerzőik ettől megkönnyebbülnek, miért ne firkáljanak? Inkább így vezessék le elfojtott agressziójukat, mint otthon a családjuk, vagy a kutyájuk bántalmazásával!

Fél 9-re végeztünk a szavazatok összeszámlálásával és az anyagok becsomagolásával, de munkánk ezzel nem ért véget, mert be kellett szállítani azokat taxival a Polgármesteri Hivatalba. Oda már csak az elnököknek és a jegyzőkönyvvezetőknek kellett a félszáz szavazókörből bemenni, ahol az iratok átadása órákon át tartott. Jóval elmúlt már éjfél, mire mindenkit hazavittek taxikkal. Szerencsére addig sem kellett koplalni senkinek, mert a Bakáts téren is étellel-itallal várták a napi munkában megfáradt munkatársakat.

Szóljon hozzá!