ZETApress

hírportál

Képzési igény Magyarországon

Messze nem várt sikert arat a Magyar Biotechnológiai Szövetség kezdeményezésében és az NKTH támogatásával idén júniusban indított BioManager kurzus. A képzés harmadik alkalommal 2006. október 27-28-án került megrendezésre; ezúttal a Szegedi Tudományegyetem új beruházású tanulmányi és információs központja adott otthont a kétnapos rendezvénynek.

A képzés indításakor eredetileg 20 főre tervezett kurzusokon közel tízszer annyi, azaz mintegy 200 állandó hallgató ? fiatal kutató, egyetemista, kis- és középvállalati menedzser, illetve az élettudományi szektor iránt érdeklődő vállalkozó ? vesz részt. A képzés elsődleges célja a minőségi szakemberhiány problémájának orvoslása. Ugyanis a neves külföldi és hazai szakembereket is felvonultató, interdiszciplináris szemléletű program alkalmassá teszi a résztvevőket, hogy az élettudományi háttér, a biotechnológiai menedzser ismeretek és a vállalkozói tapasztalatok ötvözésével tudásuk többrétűvé váljon, és hatékonyan részt tudjanak vállalni a szektoron belüli (biotechnológiai, gyógyszeripari, orvosi műszer vagy egyéb élettudományi) cégek indításában, illetve irányításában.

A szegedi kurzuson a résztvevők az élettudományi vállalkozások finanszírozásának egy alternatívájával, a kockázati tőke szerepével ismerkedhettek meg. Az előadók között szerepeltek a központi témában erősen érdekelt, illetve ahhoz szorosan kapcsolódó intézmények képviselői, így például Déri Viktor, a Corvinus Kockázati Tőkealap-kezelő ZRt. Vezérigazgatója, és Szlovák Gergely, a Magyar Kockázati és Magántőke Egyesület ügyvezető titkára. A befektetés folyamatáról Dr. Fehér Arnold, a CONVINCIVE Consulting vezetőjétől hallhattak a résztvevők, melynek kapcsán a 70-es években még a legkevésbé sem meggyőző külsejű Bill Gates és a Microsoft Corporation esetén mindenki felmérhette a szubjektív döntésen alapuló befektetések értékét. A kockázati tőkebefektetőkkel kapcsolatos hiedelmekről és az alkufolyamat legfontosabb tudnivalóiról beszélt ifj. Duda Ernő, saját cégének az Innováció Nagydíjas SOLVO Biotechnológiai ZRt. kivásárlásának ?titkait? osztva meg a hallgatósággal.

A hazai előadók mellett jelentős szakmai tapasztalattal rendelkező külföldi szakemberek is meghívást kaptak a programra, így a rendezvényen ? többek között ? Björn Ehring, a PCA Capital Advisors GmbH biotechnológiai fókusszal rendelkező német tanácsadó cég tulajdonosa és vezetője, valamint Dr. Thomas Moser, a bécsi központú PONTIS Venture GmbH társtulajdonosa tartott előadást az általuk igen jól ismert kockázati tőkebefektetők elvárásairól, a globális trendekről, valamint a sikeresség szempontjából igen fontos tárgyalási technikákról. Ezenkívül az Egyesült Államokban élő, külföldön és hazánkban egyaránt sikeres élettudományi vállalkozásokban részt vevő Szathmáry Zsuzsanna, a Galen Bio elnöke osztotta meg saját tapasztalatait és elképzeléseit a biotechnológia hazai, illetve tengerentúli lehetőségeiről a közönséggel.

A szakmai előadások repertoárját Dr. Csirik János a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi Kar dékánjának és Prof. Dr. Kovács Kornél az SZTE biotechnológiai tanszékvezetőjének beszámolói tarkították, melyben ismertették a szegedi régió kiemelkedő szerepét és kimagasló eredményeit az élettudományok területén, illetve bemutatták a legújabb kutatási-fejlesztési tevékenységet támogató infrastrukturális fejlesztéseket, amelyek kifejezetten a kis- és középvállalkozások beilleszkedését segítik a gazdaságba.

A képzési program következő állomása Pécs 2006. december 1-2. között, ahol a technológia transzfer szerepéről és a régióban zajló élettudományi tevékenységekről is hallhatnak a résztvevők.

Szóljon hozzá!