ZETApress

hírportál

Az e-útdíj reformja

KapuPontosan három évvel ezelőtt, 2013. július elsején lépett életbe az e-útdíj rendszer, amely a 3,5 tonna fölötti járművekkel szállító közúti fuvarozók számára hozott gyökeres változást a munkavégzésben. Az elmúlt három év tapasztalatai és tanulságai alapján dolgozott ki javaslatcsomagot a rendszer javítására az egyik bevallási közreműködő cég, a flottakövetéssel foglalkozó iData Kft. e-útdíj munkacsoportja.

Lehetne javítani a hároméves e-útdíj rendszeren. Javaslatcsomagot dolgozott ki az iData e-útdíj munkacsoportja ? tudtuk meg Bőhm Kornéltól. ? A megtett útalapú díjfizetést egyre több ország alkalmazta már Európában, az időarányos matricák pedig egyre inkább visszaszorulóban voltak, ezért volt indokolt, hogy Magyarország is csatlakozzon a sokkal jobban tervezhető, igazságosabb és jobban is kontrollálható e-útdíj bevezetésére ? mutat rá Báli Péter, az iData e-útdíj szakértői munkacsoportjának vezetője. A szakértő hozzáteszi, az e-útdíj páratlan megtérülésű beruházás volt az állam számára már az első, csonka évben profitot termelt. Ugyanakkor a döcögős elindulás után az elektronikus rendszer csak másfél-két év után vált stabillá és pontossá. ? Ma már transzparens módon és megbízhatóan működik a rendszer, de több olyan pont van, amelyen érdemes lenne változtatni, hogy a felhasználók számára is kényelmesebb és sok esetben akár korrektebb is legyen a bevallás adminisztrációja ? hívja fel a figyelmet Báli Péter, aki elmondja, hogy a díjakat beszedő Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. és a közigazgatási eljárás keretében bírságokat kiszabó rendőrség szempontjából a mostani helyzet jól szabályozottnak tekinthető, ugyanakkor a fuvarozók számára jobbá, gördülékenyebbé lehetne tenni az e-útdíj rendszert.

Ma már kerekítési hibahatáron vannak szerencsére a tévesen kiszabott bírságok, így a bevallási közreműködők, felelőssége még nagyobbá vált. A bírságok tekintetében zéró tolerancia van érvényben, minden mulasztást kötelezően bírság követ, függetlenül attól, hogy az a bevallási közreműködő, a fuvarozó cég, vagy a fuvarozást végző munkatárs hibájából következik be. A bírság összege pedig húsba-vágó mértékű, így gyakori, hogy a flották olyan bevallási szolgáltatóhoz szerződnek át, ahol nem fordul elő hibás szolgáltatás miatti bírság. ? Külföldön már van példa az esetleges egyedi hiba miatt elmaradt útdíj utólagos megfizetésére is, ezáltal a bírságok gyakoriságának visszaszorítására, ez például Magyarországon is gyakorlattá válhatna ? mutatja be javaslatcsomagjuk első elemét Báli Péter, aki elmondja, a nem szándékos útdíjfizetés-elmaradás esetén módot kellene biztosítani a jóhiszemű felhasználók számára a bűnbocsánatra.

Az iData e-útdíj munkacsoportjának vezetője felsorolja, mennyi oka lehet a pontos befizetés elmaradásának: előfordulhat, hogy az útdíjfizetési szolgáltató honlapja épp nem elérhető, felléphet kommunikációs összeköttetési hiba, egy nem megfelelően elhelyezett ellenőrző kapu, de előfordulhat, hogy a sofőr elfelejti átállítani a fedélzeti eszközén a tengelyszámot, miközben újabb pótkocsit kapcsoltak a kamionjához. Gyakori az is, hogy olyan jellegű szállítmány van a kamionban, amellyel nem lehet megvárni az adminisztráció hibájának elhárítását: élő állat, gyógyszer, romlandó áru, vagy akár kötbéres, időre leszállítandó áru esetében a fuvarozó dönthet úgy, hogy a leszállítás fontosabb, mint az infokommunikációs hiba elhárítása.

Az iData szakértője szerint érdemes lenne átgondolnia a jogalkotónak, hogy évente két alkalommal méltányosságot adjon az útdíjfizetőknek, amennyiben bizonyítható, hogy nem szándékosan akarta elkerülni az útdíjfizetést. A javaslatpont kapcsán fontos leszögezni, hogy a fedélzeti eszköz és a központi informatikai rendszer minden cselekedetet naplóz (logol), így nyoma van annak, ha valaki próbálkozott az útdíj bevallásával, vagy a tengelyszám állítással. Egy megfelelő és korszerű fedélzeti eszköz vizuális visszajelző rendszerrel is rendelkezik, így például az iData ügyfelei el tudják kerülni a bírságokat. A kármentességről épp a napokban kapott hivatalos igazolást a vállalat.

Visszajelző ablakA bliccelési ráta visszaszorítását tenné lehetővé az iData munkacsoportja szerint a mozgó ellenőrzés bevezetése. Jelenleg 110 kapu és félszáz körüli álló jármű ellenőrzi a közúti fuvarozókat, de ezzel nem lehet lefedni az ország összes díjköteles hálózatát. ? A külföldiek ellenőrzése is problémás sokszor ? mutat rá a rendszer további hiányosságaira Báli Péter. A flottakövető cég e-útdíj munkacsoportja szerint sokszor téves bírságokat, indokolatlan feltartóztatásokat okoz az is, hogy a rendőrség nyilvántartása nem online, így olyanok is bírságot kapnak, akik egyébként szabályosan bevallották az úthasználatot, csak később, a törvény alapján rendelkezésre álló időn belül. A jogosultság online lekérdezhetősége is a javaslatpontok között szerepel.

Létezik már egy bírságriasztás funkciója is a központi rendszernek, de ez is optimalizációra szorulna. ? Jogos igény a fuvarozók részéről, hogy ne csak egy központi emailre küldjön ki riasztást a rendszer a vélelmezett jogosulatlan úthasználatról, hanem az éppen vezető sofőr telefonjára, sms-ben is érkezzen meg a riasztás akár úgy, hogy a fuvarozó ezért havi díjat fizet a NÚSZ-nak. Tekintettel arra, hogy a prémium szolgáltatást biztosító GPS-es nyomkövetéssel foglalkozó cégek amúgy is egyedi sofőrbeazonosítást tesznek lehetővé, technikailag nem jelent problémát az SMS-küldés, ezzel pedig a további bírságok halmozódását lehetne elkerülnie a fuvarozóknak ? érzékelteti a változtatás szükségességét az iData e-útdíj munkacsoportjának vezetője.

Az iData Kft.

A 100%-ban magyar tulajdonú iData Kft. 2005 óta foglalkozik műholdas nyomkövető, útvonal nyilvántartó, járműkövető és lopásvédelmi rendszerek fejlesztésével, gyártásával, üzemeltetésével és értékesítésével. A cégnél dolgozó, magasan kvalifikált mérnökök azonban ennél régebben, több mint 15 éve ezzel a témával foglalkoznak. A cég fejlesztőmérnökei a legújabb igényekhez is alkalmazkodó, könnyen kezelhető, sokoldalúan felhasználható rendszereket dolgoztak ki. E rendszer és az internet segítségével férnek hozzá a felhasználók valamennyi gépjárművük adataihoz. Jelenleg több mint 1800 cég húszezer gépjárművében működik az iData által kidolgozott iTrack GPS Nyomkövető Rendszer.

Szóljon hozzá!