ZETApress

hírportál

Lakásügynökség hajléktalanoknak

Elindult a Lakhatást, MOST! Lakásügynökség ? tudtuk meg délután a TESZ Magyarországért Alapítvány és az Utcáról Lakásba Egyesület közös sajtótájékoztatóján a kispesti Kisviola utca 15. szám alatt folyó lakásfelújítás helyszínén. Az önkéntesek éppen a hamarosan elkészülő újabb lakás festésén dolgoztak, amikor a szervezet képviselői beszámoltak az eddigi eredményekről és a tervekről.

A kötetlen sajtótájékoztató után a közeli Szállás utcába is ellátogathattunk Andrea és József lakásába, akik pár hete költöztek a Lakhatást MOST! Lakásügynökség első kiadott ingatlanába. Az új lakásügynökség a TESZ Magyarországért Alapítvány (TESZ) és az Utcáról Lakásba Egyesület (ULE) közös kezdeményezése. A projekt keretében a lakhatási problémákkal, különösen a hajléktalansággal foglalkoznak: miközben eseti szinten lakhatáshoz segítenek korábban hajléktalan bérlőket, egy terjeszthető, fenntartható modellt is kínálnak a lakhatási válság kezelésére, a bérlakásállomány növelésével. A TESZ által biztosított ingatlanokat az ULE szociális bérlakásokként hasznosítja. Közben arra is rámutatnak, hogy lakásügynökségekbe szerveződve sok, ma a piaci kockázatok miatt még üresen álló ingatlan hasznosítható lehetne ? akár szociális, akár piaci alapon.

A biztos lakhatás az emberi méltóság megőrzésének alapvető feltétele. Magyarországon 30 ezer ember él hajléktalanságban: utcán, szállón, kunyhóban, vagy romházban. A közterületi hajléktalanság csupán a jéghegy csúcsa: fenntartható bérlakásrendszer híján több százezer család kénytelen ideiglenes, drága vagy rossz minőségű, gyakran illegális albérletben élni. A lakhatás biztosítása sokaknak minden pénzét felemészti, és százezres nagyságrendben élnek emberek saját lakásban is méltatlan körülmények között. Mindeközben országszerte 400 ezer lakás áll üresen, egy részük használható állapotban. Az üres lakások negyede a fővárosban van, és itt él a hajléktalan emberek körülbelül fele is. Ezek hatalmas számok, és rendszerszintű megoldást igényelnek.

A TESZ Magyarországért Alapítvány négy lakás megvásárlása mellett kötelezte el magát. A program további kiterjesztése a közösségi támogatás sikerességén, a modell fenntarthatóságának értékelésén múlik. A TESZ három lakást bocsátott eddig az ULE rendelkezésére, hogy a szakmai szervezet átlátható pályázati rendszeren keresztül válassza ki a lakások bérlőit. Emellett egy félállású szociális munkás, és egy félállású koordinátor bérével is támogatja a programot. Az első lakók április közepén költöztek be a leghamarabb elkészült lakásba. A második lakás felújítása május elején fejeződik be, a pályázatot már erre az ingatlanra is meghirdették. A harmadik lakást a héten vették át, a pályázatot a kisebb felújítások után írja majd ki a Lakhatást MOST! Lakásügynökség.

Szóljon hozzá!