ZETApress

hírportál

Ufót láttak Jákón és Rétságon

Szombat éjjel kevesen merték lehunyni a szemüket a Somogy megyei Jákón, adta hírül tegnap este az RTL Híradó. Az emberek ufó inváziótól tartottak. Villogó fényeket láttak az égbolton, melyeket azonosíthatatlan repülő tárgyaknak véltek. Attól féltek, hogy a légi járművekből kicsi zöld emberkék szállnak majd ki a földre, behatolnak házaikba, s elhurcolják őket egy ismeretlen világba.

A rejtély tegnap reggelre megoldódott. Mint addigra kiderült, a tíz kilométerrel távolabbi Kaposmérő discójában új fényforrásokat szereltek fel. Ezek fényei világították meg az éjszakai eget, ezek látszottak olyannak, mintha ufók lennének. Ezek is pont akkora tömeghisztériát okoztak, mint amilyenre 12 éve volt példa Rétságon.

Ufót látott a képviselő

Nógrád megye nyugati részén 1994. szeptemberében ufók megjelenését emlegették. Ott is villódzó, cikázó fényeket láttak ez égbolton, s a mostani esethez hasonlóan az is a hétvégén történt. Urbán Árpád, a körzet országgyűlési képviselője is tanúja volt az eseményeknek, s az Új Kelet parlamenti tudósítójaként őt faggattam akkor a történtekről.

Rétsági lakossági fórumról tartottam haza sötétedés után Balassagyarmatra, amikor egy emelkedő tetején a rendőrök megállítottak. Gépjármű ellenőrzést tartottak, s amikor felismertek, a titokzatos fényjelenségekre hívták fel a figyelmemet, mondta a képviselő. Én is felfedeztem őket. Forogtak, cikáztak az égen. Úgy néztek ki, mintha fénycsóvákat lövelltek volna a föld felé.

Mint másnap megtudtam, szó sem volt földön kívüli lényekről. Körhintások érkeztek egy közeli településre, s a lézertechnikát is bevetették a hatásosabb reklámhoz. Ez látszott aztán tíz kilométerről ufó jelenségnek, ettől ijedtek meg a környékbeliek. Mára már ők is megnyugodtak, s a körhintát is kipróbálták, folytatta 12 éve a honatya.

Sajnos a képviselő úrral már nem vitathatom meg az 1994. szeptemberihez hasonló újabb eseményt. Urbán Árpádot épp tegnap múlt egy éve, hogy testvérbátyja agyonlőtte egy vaddisznóhajtáson. Életét a gyors orvosi beavatkozással sem tudták megmenteni. Mai írásunkkal rá is emlékezünk. Nyugodjék békében!

Szóljon hozzá!