ZETApress

hírportál

Aláírjunk, hogy szavazhassunk!

Vasárnap még zárvaA háromigenes népszavazás minden kérdése a Fidesz politikájának szimbólumává vált: a föld a lopást, a bérplafon az urizálást, a vasárnapi boltzár pedig a szabad döntést jeleníti meg! ? mondta Kunhalmi Ágnes a délelőtti Kerepesi úti sajtótájékoztatón.

Az MSZP budapesti elnöke az Aréna Plaza Keleti pályaudvar felőli oldalának kerékpárútján elmondta, hogy a gazdáktól még a földet is ellopják, a fideszesek kontroll nélkül tömik a haverok, oligarchák és családtagok zsebét, a vasárnapi boltbezárás ügye pedig a szabad döntés szimbóluma, hogy az emberek akkor vásárolhassanak és dolgozhassanak, amikor akarnak!

A képviselőnő szerint a népszavazás alkalmat ad arra, hogy az emberek kifejezzék véleményüket nemcsak magukról a kérdésekről, hanem az oktatás, az egészségügy helyzetéről is és arról, hogy Magyarországon nincsen kormányzati teljesítmény. Az emberek tudják, hogy mi a népszavazás tétje, és látszik, hogy a Fidesz fél a népharagtól. A népszavazás mögött nem Európa vagy Brüsszel, nem Angela Merkel, de még csak nem is Soros György áll, hanem a magyar emberek, akiknek elegük van! ? fogalmazott. Felszólította a Fideszt, hogy ne merjen megfutamodni a népakarat elől! Közölte továbbá, hogy holnaptól négy állandó aláírópontot hoznak létre a fővárosban: Budán a Móricz Zsigmond köréren, Pesten a Blaha Lujza téren, az Örs vezér téren és a Keleti pályaudvarnál.

4 hozzászólás

  1. A kormány azt javasolja, hogy a Parlament vonja vissza a vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvényi szabályozást – jelentette be Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a mai kormányülés szünetében. A tárcavezető a döntést egyebek mellett azzal magyarázta, hogy a vasárnapi munkavégzés tilalma megosztó kérdésnek bizonyult az elmúlt egy évben. – Fontosak az elemzések, fontosak a vélemények, de a legfontosabb mégiscsak az, hogyan gondolkodnak erről az emberek! – jelentette ki. Rogán Antal úgy fogalmazott, hogy a törvény tavalyi hatálybalépését megelőző, azaz a 2015. március 14-i állapot állhat helyre mind a munkavégzésre, mind a pótlékok szabályozására vonatkozóan. A miniszter közölte: az Országgyűlés akár már holnap – kivételes sürgősséggel – szavazhat a most benyújtott előterjesztésről, így az akár már a hétvégén hatályos lehet.

  2. Munkavállalói érdekében a Lidl nem nyitja ki üzleteit most vasárnap! A Lidl Magyarország jogkövető módon tiszteletben tartja a vasárnapi boltzárral kapcsolatos mindenkori jogszabályi rendelkezéseket, a vonatkozó törvény hatálybalépését követően az abban foglaltaknak megfelelően fog eljárni. Felelős vállalatként azonban az áruházlánc a munkavállalók érdekeit is szem előtt tartva megvizsgálta a boltok működési rendjét, mely alapján a Lidl úgy döntött, hogy a közel négyeezer dolgozójának érdekeit képviselve, az elkészült heti munkaidő-beosztásokat tiszteletben tartva, méltányos módon most vasárnap még nem nyitja ki üzleteit. A törvény jogerőre emelkedését követően a Lidl a megszokott akciókkal vasárnap is várja vásárlóit.

  3. Remélem a LIDL árukészlettel nemcsak vasárnap fogja ellátni a boltjait! Most már pénteken ott a szép és friss áru.

  4. A Lidl Magyarország mind a 164 áruházát kinyitja 2016. április 24-től, a vasárnapi boltzárról szóló törvény módosításának értelmében. A vásárlói szokásokat figyelembe véve az üzletek 07 és 17 óra között várják vásárlóikat vasárnaponként. Az áruházakban dolgozók vasárnapi bérpótlékát a Lidl Magyarország a Munka törvénykönyvének hatályos jogszabályai alapján fizeti ki munkavállalóinak.