A Kurír is ünnepel
Tisztelt Ferencvárosiak! A hét legfontosabb eseménye az 1956-os forradalomra emlékező ünnep. Az elmúlt években a békétlenség változó mértékben ugyan, de rányomta bélyegét valamennyi nemzeti ünnepünkre. Ezt igazolja az is, hogy sok ismerősömtől hallottam, ki sem jönnek a lakásból, vagy nem is Budapesten töltik a forradalom ünnepe kínálta hosszú hétvégét ? írja Steiner Gábor a Ferencvárosi Kurír hatodik számában.
Szomorú dolog ez, hiszen a harmadik Magyar Köztársaság kikiáltása utáni első szabad választásokon a magyarokat ?56 szelleme (is) vezette, amikor a szabadságot választották, és a szabadság fogalma mégsem azt jelenti húsz évvel a rendszerváltozás után, amit akkor mindenki egybehangzóan óhajtott. Hogyan is jelenthetné, amikor félelem árnyékolja be az ünnepet, hasonlóan az 1989 előtti október huszonharmadikákhoz. Az pedig, hogy a félelem kinek a tettei nyomán fakad, majdnem mindegy, hiszen mindenképp félelem marad.
Kívánom Önöknek, emlékezhessenek és emlékezzenek békében a forradalom és a harmadik Köztársaság kikiáltásának évfordulójára. Úgy, ahogy a szabadságot és a demokráciát húsz évvel ezelőtt álmodták ? fejeződik be Steiner Gábor főszerkesztői jegyzete. További részletek a portálon olvashatók, mely az ötödik számhoz hasonlóan rengeteg fontos információt tartalmaz.
Helyreigazítás
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A Ferencvárosi Kurír legutóbbi, 6. számának Filmklub a Holokauszt Emlékközpontban című cikke úgy értelmezhető, hogy a vetítés helyszíne a Holokauszt Emlékközpont, pedig a filmklub nem itt, hanem a Bálint Házban (1065 Bp. Révay u. 16.) található, ahol minden hónap második szerdáján 17 óra 30 perckor keződik a vetítés, így október 28-án az 1965-ben készült, Üzlet a korzón című fekete-fehér csehszlovák filmdráma bemutatása is, az Oscar-díjas, magyar származású Ján Kadár és Elmar Klos rendezésében ? írta Steiner Gábor fotóriporter, újságíró, főszerkesztő.