ZETApress

hírportál

Tarjáni Fekete-tervek

Fekete Zsolt MSZPAz MSZP-nek fontos a salgótarjáni időközi polgármester-választás és azt szeretné, ha a nógrádi megyeszékhely lakói közül minél többen részt vennének a február 28-ai voksoláson ? mondta Tóbiás József pártelnök-frakcióvezető délután a Képviselői Irodaház I. emeleti Sajtótermében.

Ez a választás az MSZP és a Fidesz között dől el. Salgótarján lakói a baloldal által képviselt, békét, gyarapodást, építkezést hozó politika és a Fidesz által képviselt marakodás, konfliktus, civakodás között választhatnak ? mondta a pártelnök. Az 51 éves Fekete Zsolt alpolgármestert, a baloldali pártok közös jelöltjét úgy mutatta be, hogy jól ismeri a helyi világot, a salgótarjániak hétköznapi gondjait, örömeit. Elsősorban salgótarjáni és csak másodsorban egy politikai közösség tagja ? mondta el a jelöltről.

Tóbiás József hozzátette, biztos benne, hogy a választás nehéz küzdelem lesz, ugyanis újra meg kell küzdeni azokért, akik 2014 őszén baloldali vezetést választottak a város élére a korábbi, nyolc évig hivatalban lévő fideszessel szemben. Most is többségben vannak azok a városlakók, akik a baloldali vezetés által képviselt nyugalmat választják ? fűzte hozzá.

Fekete Zsolt elmondta: azért dolgozik, hogy Salgótarján ismét úgy fejlődjön, mint ahogy 1990 előtt. A város nincs könnyű helyzetben, ezt a helyzetet a korábbi fideszes városvezetők okozták. A salgótarjáni születésű, kétdiplomás jelölt szerint a városnak munkahelyekre van szükség, illetve arra, hogy azok a helyiek, akik munkából szeretnének élni, meg tudjanak abból élni. Szerinte ezek a célok baloldali városvezetéssel megvalósíthatók. Beszámolt arról is, hogy negyedik ciklus óta tagja a megyeszékhely önkormányzatának, leginkább szociális ügyekkel foglalkozott.

Négy jelölt indul Salgótarjánban a február 28-i időközi polgármester-választáson. Tóthné Kerekes Andrea, Salgótarján jegyzője a jelöltállítás tegnapi határidejének lejárta után elmondta: Fekete Zsolt (MSZP, DK, Munkáspárt 2006, Tarjáni Városlakó Egyesület), Hulitka István (Jobbik), Simon Tibor (Fidesz-KDNP) és Thürmer Gyula (Magyar Munkáspárt) ? aki január 6-án, Vízkeresztkor mutatkozott be a salgótarjániaknak ? indul a választáson. Azért kell megtartani, mert Dóra Ottó, Salgótarján 2014 októberében megválasztott szocialista polgármestere 2015. november 29-én vasárnap 53 éves korában elhunyt.

Szóljon hozzá!