ZETApress

hírportál

Érdemes volt vállalkozni!

NyertesekCivil kurázsi: pénzt hozott a konyhára a vállalkozó kedv. Hatvanezer eurót és mentori támogatást kapnak az UniCredit társadalmi innovációs programjának nyertesei ? tudtuk meg sajtósaiktól.

Kiemelkedő projektötletekben nem szenvednek hiányt a hazai civilek, ez derült ki az UniCredit Alapítvány Lépj Velünk! társadalmi innovációs pályázatára érkezett több mint 120 pályamunkából. A társadalmi szervezeteket igen nagy számban megmozgató program keretében idén négy plusz egy szervezetet díjazott az UniCredit. Az első hazai mozgássérülteknek épített, integratív fitneszterem beindítását, fogyatékkal élők által működtetett kávézó szolgáltatásainak bővítését, mély-szegénységben élők munkavállalási kompetenciáinak javítását és egy előítéletek elleni küzdelmet elősegítő társadalmi szervezet nyert támogatást projektjei megvalósítására.

Emellett különdíjat kapott egy olyan közösségépítő kezdeményezés, amely lányok és fiatal nők szakmai pályáját támogatja, ezáltal elősegíti a nemek közötti egyensúly meg megteremtését a technológiai szektorban. A nyerteseket az összesen hatvanezer euró összértékű pénzügyi támogatás mellett fél éves szakmai mentorprogram is segíti céljaik megvalósításában.

Második alkalommal hirdette meg az UniCredit Bank és az UniCredit Alapítvány civil szervezeteknek szóló pályázatát azzal a céllal, hogy az aktuális társadalmi problémák megoldásához ne pusztán anyagi hozzájárulást adjon, sokkal inkább hosszú távon fenntartható innovatív megoldásokban gondolkodó szervezeteket támogasson. ? Egészen kiemelkedő volt a jelentkezések száma, 124 pályázat érkezett a programra, ami háromszor több projektötlet mint 2013-ban volt. Rendkívül nehéz volt a zsűri munkája, nagyon sok támogatandó kezdeményezéssel találkoztunk. Összességében elmondhatjuk, hogy nyerteseink kifejezetten újszerű megoldásokat hoztak a hátrányos helyzetű közösségekben élők kitörési pontjainak meghatározásakor ? mondta Smid Beáta, az UniCredit Bank marketing és kommunikációs igazgatója.

A pályázatokat elbíráló zsűri döntése alapján 15 ezer eurót fordíthat egy Magyarországon eddig egyedülálló, látás- és mozgássérültek számára akadálymentesített fitneszterem kialakítására a SUHANJ! Alapítvány. Az integratív, piaci alapokon működő létesítményt az alapítvány szemléletformáló célkitűzéseinek megfelelően mindenki igénybe veheti.

Az Igazgyöngy Alapítvány programját, amely hátrányos helyzetű csoportokat von be a termelőmunka világába, ugyancsak 15 ezer euróval jutalmazta a zsűri. A program nemcsak lehetőséget ad a jövedelemszerzésre, de fejleszti is a résztvevők munkavállalói készségeit: alapvető mezőgazdasági, kertművelési ismereteket kapnak, a közösségi munka élményével pedig együttműködési képességük is erősödik.

A Magyar Református Szeretetszolgálat 12 és félezer eurót nyert el a bódvalenkei Freskófalu program továbbfejlesztéséhez. A falu házait díszítő, magyar és más európai roma művészek által festett 33 secco egyedülálló turisztikai attrakciót és vonzó célpontot jelenthet, hozzájárulva az előítéletek csökkenéséhez, a társadalmi elfogadás erősödéséhez. Az elnyert összeg lehetőséget ad többek között a turizmus felfuttatásához szükséges marketing eszköztár bővítésére a településen.

Szintén 12 ezer-ötszáz eurós támogatást nyert az idén januárban megnyíló, fogyatékkal élők által működtetett Nem Adom Fel Café & Bar szolgáltatásainak bővítésére a Nem Adjuk Fel Szociális Szövetkezet. Az integrációs célokat szolgáló, közösségi térként is funkcionáló kávézó egyedülállónak számít hazánkban. A támogatás révén a kávézó a jövőben meleg ételt is tud majd biztosítani a betérőknek, de catering szolgáltatást is vállalhat, ami tovább növeli a vendéglátóegység hosszú távon fenntartható, gazdaságilag is stabil működését.

Lépj VelünkA négy nyertes mellett a zsűri anyagi támogatással nem járó, kapacitásfejlesztést jelentő különdíjat szavazott meg a Technológiai Oktatásért Alapítványnak. A szervezet az elmúlt két év alatt 550 fiatal lányt oktatott és inspirált technológiai területen, ám ezt a számot a többszörösére szeretnék emelni. A Skool Klubok létesítése erre ad lehetőséget, hosszú távon növelve így a nők felvételi arányát a technológiai típusú képzéseken, és karrierlehetőséget kínálva a leggyorsabban fejlődő iparágban. A különdíj révén az alapítvány a Lépj Velünk! program által kínált valamennyi nem pénzügyi támogatásból részesül; részt vehet a mentorprogramban és a szakmai workshopokon. ? Nagy örömünkre szolgál, hogy Magyarországon is egyre többen gondolkodnak újszerű megoldásokban a hátrányos helyzetű csoportok helyzetének, foglalkoztatásának javítására. Fontosnak tartjuk, hogy a ma még innovatívnak számító projektek fenntarthatóvá váljanak és egyúttal a társadalmi szemléletet is formálják ? mondta Maurizio Carrara, az UniCredit Alapítvány elnöke.

A nyertes pályázók a pénzbeli támogatáson túl a szükségleteikhez illeszkedő, fél éves mentorálási programban is részt vesznek annak érdekében, hogy a megvalósítandó projektek, vállalkozások hosszú távon is fenntarthatóak legyenek. A program szakmai együttműködő partnere a NESsT Magyarország szervezete, amely kritikus társadalmi problémákat megoldó, fenntartható társadalmi vállalkozásokat fejleszt. A mentorálásba az UniCredit Bank vezető menedzserei is bekapcsolódnak. A díjazott szervezetek a most odaítélt támogatás mellett részt vesznek az UniCredit Bank munkatársai körében lebonyolítandó szavazáson is, melynek nyertese további ötezer euró vissza nem térítendő támogatást kap majd.

NESsT

NESsTA NESsT a feltörekvő piacgazdaságok legégetőbb társadalmi problémaira nyújt megoldást fenntartható társadalmi vállalkozások támogatása és fejlesztése révén. A Latin-Amerikában és Közép-Európában működő NESsT a társadalmi vállalkozások katalizátora, pénzügyi támogatást és szakmai tanácsadást nyújtva a szervezeteknek.1997-es alapítása óta több mint nyolcmillió dollárt fektetett be a társadalmi vállalkozásokba, valamint mintegy 3300 társadalmi vállalkozást képzett és fejlesztett negyven országban.

UniCredit Alapítvány

Az UniCredit Alapítványt, a csoport alapítványát 2003-ban alapították azzal a céllal, hogy hozzájáruljon a szolidaritás és filantrópia fejlesztéséhez mindazokban a közösségekben és területeken, ahol az UniCredit Csoport tevékenykedik (az európai és közép-ázsiai régió 17 országában). Az UniCredit Alapítvány, együttműködésben erre specializálódott szervezetekkel, olyan nagy hatású társadalmi projekteket és kezdeményezéseket támogat, melyek helyi vonatkozásúak. Az UniCredit Alapítvány pénzügyi forrásokkal, tréningekkel, tanácsadással és mentorálással támogatja a társadalmi vállalkozásokat Olaszországban, Ausztriában, Csehországban, Szlovákiában, Lengyelországban, Horvátországban, Szerbiában, Szlovéniában, Bulgáriában, Romániában, Magyarországon, Bosznia-Hercegovinában és Törökországban, ahol több mint 100 szervezet kötelezte el magát a jóléti szolgáltatások, és a munkahelyteremtés mellett.

Szóljon hozzá!