ZETApress

hírportál

Életre kelt a Kossuth tér

Emlékmű a pestszentlőrinci Kossuth térenTegnap délután átadták a XVIII. kerületi Városháza mellett felújított Kossuth teret. Pestszentlőrinc?Pestszentimre Önkormányzatának projektje a Budapest Főváros Önkormányzata által kiírt TÉR_KÖZ városrehabilitációs pályázat keretében valósult meg. A 226,6 millió forint összköltségű projekt megvalósulását a Főváros 173,7 millió forinttal támogatta.

A mai Kossuth tér helyén egykor piac állt, mígnem az akkori község vezetősége által 1929 februárjában meghirdetett tervpályázaton nyertes Rerrich Béla építész tervei alapján megépült a közpark. Az azóta eltelt évtizedek során építészeti szempontból ritkán nyúltak hozzá a területhez. A téren az első jelentősebb változást az 1950-es években felépült színpad és környezetének kialakítása jelentette. Itt működött a ’90-es évek elejéig a Lőrinci Ifjúsági Park, ahol a magyar könnyűzene legendás szereplői fordultak meg. A parkban legutóbb 1998-ban végeztek komolyabb rendezési munkát, akkor került ide az 1848/49-es emlékmű, Pauer Gyula alkotása.

Az ünnepélyes megnyitón Ughy Attila XVIII. kerületi polgármester mondott beszédet, majd Sajtos Gábor vezető tervező körbevezette az érdeklődőket a park újonnan kialakított sétányain. A park struktúráját és útvonalvezetését tekintve is megújult, érdekesség, hogy a burkolati mintákat és az ülőfelületeket a kerület egyik leghíresebb lakójának, Kondor Béla képzőművész rajzának motívumai alapján tervezték. A park egy közösségi célokat szolgáló épülettel és színpaddal is kiegészült, ahol Kondor Béláról is megemlékeznek, illetve vendéglátóegység is helyet kap.

A park összes fáját megtartották, a zöldfelületek mértékét növelték, és a korábbi utak szélességét lecsökkentették, illetve minőségi burkolattal látták el a járófelületeket. Az így kialakult tér jóval nagyobb zöldfelületi aránnyal és értékes növényállománnyal, illetve a diákok által létrehozott fűszerkerttel is büszkélkedhet. A pestszentlőrinci Kossuth tér ugyanis több ütemben újult meg, a projekt első ütemeként tavaly ősszel a szomszédos Sztehlo Gábor Evangélikus Iskola tanulói egy hetes workshop keretében fűszerkertet építettek, majd záróütemként idén került sor a nagyméretű park revitalizációjára is.

Szóljon hozzá!