ZETApress

hírportál

Szuperszámítógépek egyetemeinken

SzuperszámítógépMagyarország legnagyobb szuper-számítástechnikai fejlesztését hajtották végre, és ez segíti a tudományos együttműködést a felsőoktatás és az ipar között ? mondta Kara Ákos, az NFM infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára délután az A38 hajó Rendezvénytermében.

Magyarországon már 14 éve működik nagy teljesítményű szuper-számítástechnikai rendszer, ezen infrastruktúra tudása lenyűgöző, hiszen rengeteg adatot képes gyorsan feldolgozni és tárolni, ezzel pedig megfelel a tudományos kutatás legfontosabb követelményeinek. A szuper-számítástechnikai eszközök a kutatás minden területén alkalmazhatók ? emlékeztetett az államtitkár a Szuper-számítástechnika a felsőoktatásban című projekt záró rendezvényén.

A mostani projekt jelentősen hozzájárul Magyarország versenyképességének növeléséhez, mert nem lehetséges magyar innováció korszerű infrastruktúra nélkül. Nagy lépést tettek ezzel a fejlesztéssel azért, hogy Magyarország legyen az egyik leginkább versenyképes ország Európában. A kiépülő rendszer a világ 500 legjobbja között van. A 2013-ban indult projekt két helyszínen, Debrecenben és Budapesten valósult meg, célja a hazai felsőoktatás és az azt támogató kutatás-fejlesztés hatékonyságának növelése. Ez azért is lényeges, mert az egyetemi kutatóközpontok fontosak a stabil gazdasági fejlődéshez.

Nagy Miklós, a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet (NIIFI) igazgatója kiemelte: a most megvalósult fejlesztéssel olyan rendszer jött létre, amellyel Magyarország bármely európai országgal felveheti a versenyt, sőt Európa élvonalába került. Az a cél, hogy építve az eddigi sikerekre és arra a tudásra, amely folyamatosan felhalmozódik ezen a területen, elérhető legyen, hogy valóban Európa legnagyobb kapacitású rendszerei közé kerüljön Magyarország. Tavaly október 30-ai sajtótájékoztatójukról idekattintva olvashatunk.

A Szuper-számítástechnika a felsőoktatásban projekt keretében az Európai Unió és a magyar állam csaknem kétmilliárd forintos támogatásának köszönhetően a hazai szuper-számítástechnikai kapacitás a négyszeresére nő. A szuperszámítógép-használat mára a legtöbb kutatónak nélkülözhetetlen eszközzé vált, mert a tudományos feladatok majdnem 90 százalékát az ilyen nagy kapacitású rendszereken futtatott szimulációk segítségével tudják megoldani. A projekt megvalósulásával olyan teljesítménnyel bírhat a magyarországi rendszer, mintha a világon hétmilliárd ember kézbe venne egy-egy számológépet, és másodpercenként körülbelül harmincezer műveletet hajtanának végre egyszerre.

A Miskolci Egyetem két hete kapott szuperszámítógépet a debreceni és a szegedi felsőoktatási intézmény után, számítógépközpontja egy 3,2 milliárd forintos uniós keretből gyarapodott a géppel. Erről idekattintva olvashatunk. Torma András rektor elmondta akkor, hogy a gép összeköttetésben áll majd a debreceni és a szegedi hasonló számítógéppel, ezek összes kapacitása elegendő lesz a kutatási munkákhoz. A szuperszámítógép segítségével a kutatómunka fejlettebb, elmélyültebb és sikeresebb lehet. Új minőség, új színvonal érkezett egyetemükre, a hallgatók és az oktatók készen állnak ennek fogadására.

Szóljon hozzá!