Feladatátcsoportosítások a közigazgatásban
Még mindig a Miniszterelnöki Hivatalban dolgozik az a munkatárs, akinek a felelősségét az augusztus 20-i tűzijáték után megállapították, erősítette meg az újságírói értesülést Szilvásy György kancelláriaminiszter a ma délelőtti sajtótájékoztatón. Csak a vezetői megbízatása lett visszavonva, ami magában is eléggé súlyos büntetés. Jó szakember lévén remélhetőleg még sokáig maradni fog. A szerződésekben lévő hiányosságok egyébként már 1998-2002 között is fennálltak, de akkor szerencsére nem történt tragédia, folytatta a miniszter válaszát.
A fentebbi mondatok elhangzására a jövő évi költségvetési tervezet bemutatása után került sor. Megtudtuk, hogy a takarékosság és ésszerűsség jegyében az ideinél kevesebb pénzből kell gazdálkodniuk. Ez idén16 millió forint volt, jövőre viszont ötvenmillió lesz. A látszólagos ellentmondás oka, hogy jelentős feladatátcsoportosítások lesznek a hivatalban. Ha minden maradt volna a régiben, a MEH csak 14 milliót kapott volna az idei 16 millió helyett.
A leépítések következtében a korábbi 15 minisztérium 551 vezető beosztású dolgozója helyett jövőre már csak 311 lesz 12 minisztériumban. (A MEH-nál 74 helyett csak 38.) A nyolcszáz állami intézmény egynegyede is leépítésre került. Nem csak a vezetőktől, de nagyszámú beosztottól is megválnak. Őket megpróbálják az önkormányzatokhoz átirányítani, de mivel helyi szenteken is leépítések vannak, ez nem megy könnyen.
Teljesítmény orientált szakember gárdát szeretnének
Át kell gondolni a főtisztviselői kar szerepét és létjogosultságát is. Egy bárhol bevethető szakembergárdát akartak korábban így kialakítani, de a terv nem vált be. Nem is volt teljesítményi kritérium a bérezések kialakításánál, s csak 2002-ben vezeték be a kötelező nyelvvizsgát.
A közigazgatási államtitkárok szerepét is felül kell vizsgálni. Megszüntetésükre azért volt szükség, mert a miniszter csak rajtuk keresztül irányíthatta az apparátust, s ezzel a felelőssége csökkent. Másik gond az volt, hogy a feladatkör átpolitizálódott, s így nem lehetett ciklusokon átívelő. Azon is el kell majd gondolkozni, hogy a szakállamtitkárok munkáját hogyan lehetne a mainál hatékonyabban összehangolni.
Nagyobb összehangoltságot igényel a tárcák kommunikációs tevékenysége is. Ez nem vonja maga után a minisztériumok önálló sajtóosztályainak megszüntetését, hiszen minden tárca munkáját saját szakembere tudja leghitelesebben megjelentetni. A reformok szükségességének bemutatását viszont egységesen kell képviselni az állampolgárok felé mindegyiküknek.
A kormányzati negyed kialakításakor jelentős költségek térülnek meg. Csak a telefonszámlára kell most egymilliárd forintot költeni. Ha mindenki egy épületben lesz, ez megszűnik. Az új távközlési rendszer kialakítása is ennek a feladatnak a része lesz. Az elektronikus kormányzásra is fokozatosan szeretnének áttérni. Ettől még nem válik a munka személytelenné, de felesleges az ügyfélnek egy útlevéligényléshez kiállni a sort, ha mindezt megteheti Interneten is.
A nemzetbiztonsági szolgálatoknál a jelenlegi struktúra megtartását tervezi az irányító kancelláriaminiszter. Továbbra is megmarad a Nemzetbiztonsági Hivatal, az Információs Hivatal és harmadik egységeként a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat. A katonai vonal terveiről a hadügyminiszter jogosult beszámolni.