ZETApress

hírportál

Kutatók péntek éjszakája

10 éves a Kutatók éjszakájaOrszágszerte 41 városban, 150-nél is több helyszínen mintegy kétezer program közül válogathatnak az érdeklődők szeptember 25-én pénteken a 10. Kutatók éjszakáján, a rendezvénysorozatra idén 60-70 ezer látogatót várnak ? mndta el Grasselli Norbert, a Bay Zoltán Nonprofit Kft. ügyvezetője délelőtt Újbudán.

Az Ericsson Magyarország Kft. Irinyi József utcai székházában Kardon Béla, a teljesen ingyenesen látogatható rendezvénysorozat szakmai vezetője hangsúlyozta, hogy a Kutatók éjszakája célja közelebb hozni a természettudományt a társadalomhoz és népszerűsíteni a kutatói életformát. A Bay Zoltán Kft. Budapesten többek között drónbicikli-bemutatóval, elektrolízises zsiráffestéssel és lézershow-val készül a Kutatók éjszakájára, míg Miskolcon a 70-es és 80-as évek számítógépes játékaival, Szegeden pedig a baktériumok és algák világával ismerkedhetnek a látogatók ? ismertette az állami tulajdonban lévő vállalat programkínálatát Grasselli Norbert.

Kollár László, a Budapesti Műszaki- és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) rektor-helyettese köszöntőjében arról beszélt, hogy a tudomány nem zárkózhat be saját szűk köreibe, utat kell találni mind a társadalom, mind a gyerekek és a döntéshozók felé is. A Kutatók éjszakáján az egyetemre érező látogatók 99 izgalmas program közül választhatnak, így például többet tudhatnak meg a hídépítésről, a mobil alkalmazások fejlesztéséről és az atomenergiáról is ? tette hozzá.

Hatodik alkalommal vesz részt a Kutatók éjszakája programjaiban a mintegy kétezer kutatót, mérnököt és informatikust foglalkoztató Ericsson Magyarország, amely pénteken délután és este megnyitja egyébként szigorúan zárt kutatólaborjait a nagyközönség előtt, valamint különféle bemutatókkal is készül. Jakab Roland, a mobilhálózatok fejlesztésével foglalkozó vállalat ügyvezető igazgatója elmondta: idén kiemelt eseményként kezelik a Roboskicc Challange elnevezésű rekordkísérletet, amelynek keretében legalább 500 gyermekek és felnőttek által újrahasznosított anyagokból épített firkarobotot várnak egy nagyszabású közös rajzolásra. A megmérettetésre továbbra is lehet jelentkezni, a robotok felépítésére pénteken a helyszínen is lesz lehetőség.

A sajtóeseményen bemutatták a Bay Zoltán Kft. csomag- és emberszállításra is alkalmas drónbiciklijét, amelyet a fejlesztőcsapat jövőre már magánszemélyek által is megvásárolható, teljesen biztonságos formában szeretne piacra dobni várhatóan 100-120 ezer eurós (mintegy 31-37 millió forintos) áron. Szintén látható volt működés közben a BME számos versenyen díjazott, sűrített levegővel hajtott pneumobilja, a komoly sebességre is képes környezetbarát járművet Farkas Zsolt egyetemi adjunktus mutatta be.

A Kutatók éjszakája az Európai Uniós Marie Sklodowska-Curie Akció (MSCA) keretében valósul meg kontinens-szerte szeptember negyedik péntekén, az alkalomra idén 280 városban készülnek különböző tudománynépszerűsítő programokkal. Idén az Európai Bizottság központi szerdai rendezvényére két magyar kutató is meghívást kapott: Szabó Ferenc, a Pannon Egyetem adjunktusa világítástechnikai bemutatót tart, míg Zsíros László Norbert, a Szertár internetes blog alapítója látványos kísérletek végez a brüsszeli közönség előtt.

Tizenévesek bemutatkozása a Kutatók éjszakáján

A 10. Kutatók éjszakája szeptember 25-én pénteken kerül megrendezésre. A fesztivál egyik helyszíne a Science Parkban, az Ericsson Kutatás-fejlesztési Központjában lesz, ahol a 24. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny legjobb pályamunkáival ismerkedhetnek meg a látogatók. A kiállítást az Ericsson Magyarország Kft. mint a Kutatók éjszakája nagyvállalati partnere és az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Verseny egyik szponzora biztosította. Az ifjúsági verseny tizenéves fiataljai poszterek, prototípusok és egyéb szemléltető eszközök segítségével mutatják be pályamunkáikat, többek között egy robotot, mely képes a sebesültek felderítésére, egy exoskeleton kesztyűt, és egy kis helyen is leszállni tudó kompakt helikoptert.

Továbbá az érdeklődök belemélyedhettek, a növénytermesztés és a haltenyésztés, a bevásárló lista-készítő alkalmazás, egy sokszálas kamra, hangfile-ból készített kotta és az ösztrogének 2-4-hidroxilációs útjainak kvantumkémiai vizsgálatának rejtelmeibe is. A résztvevők ezen kívül megismerhetik a milánói, 27. EU Fiatal Tudósok Versenyének döntőjében is szerepelt magyar fiatalok munkáit: TPC detektort részecskék mérésére; új energiatakarékos eljárást az üvegházi kultúrnövények szabályozott környezetének optimalizálására; GyroMouse távvezérlőt; az erekből épített őssejtek című eljárást ? mondta el Garay Tóth János, a MISZ kommunikációs igazgatója.

Szóljon hozzá!