ZETApress

hírportál

Elemezzük a MOL Bubit!

Az Európai Mobilitási Hét keretében a MOL Bubi üzemelése során összegyűlt nagyméretű adat elemzésének céljából a BKK az MTA SZTAKI-val együttműködik és MOL Bubi adatelemzési versenyt hirdet ? jelentette be délelőtt Dr. Szűcs Panni, a BKK kommunikációs igazgatója a Móricz Zsigmond körtéren.

Mint mondta, a BKK számára fontos, hogy folyamatosan a legújabb adatelemzési technológiák használatával tudja fejleszteni és optimalizálni a szolgáltatását. A verseny során a fiatal hallgatók a közösségi közlekedés közben keletkezett nagy adathalmazok szakszerű feldolgozásával olyan érdemi következtetésekre juthatnak, amelyek a BKK számára is hasznosak lehetnek a MOL Bubi szolgáltatásának fejlesztése során.

MOL Bubi adatelemző versenyt hirdet a BKK az MTA SZTAKI Big Data ? Lendület kutatócsoportjával. A sajtótájékoztatón Pálovics Róbert, az MTA SZTAKI kutatója ismertette a MOL Bubi adatelemzési verseny feladatait, a részvétel módját, valamint a díjakat. A feladatokat legjobban teljesítő csapatok jutalma százezer forint, továbbá éves MOL Bubi bérletek. A verseny részletei az MTA SZTAKI-n belül működő Big Data ? Lendület kutatócsoport honlapján érhetőek el. Fotóink Lantai József felvételei.

A közelmúltban a világ számos nagyvárosa kutatási, elemzési céllal közzétette a kerékpáros közösségi közlekedési rendszerének felhasználási adatait, amelyekből számos tudományos publikáció született. A BKK számára fontos, hogy folyamatosan a legújabb adatelemzési technológiák használatával tudja fejleszteni és optimalizálni a szolgáltatását. A verseny technikai szervezője az ország legnagyobb informatikai kutatóintézetén, az MTA SZTAKI-n belül működő Big Data ? Lendület kutatócsoport. A Lendület program célja az akadémiai intézmények és egyetemi kutatócsoportok dinamikus megújítása nemzetközileg kimagasló teljesítményű kutatók és kiemelkedő fiatal tehetségek külföldről történő hazahívásával, illetve itthon tartásával.

A verseny során matematikus, fizikus, informatikus, közgazdász hallgatókat, vagy volt hallgatókat, érdeklődőket vonnak be az adatok elemzésébe, amely a konkrét elemzési eredményeken felül általában elősegíti, hogy a MOL Bubi az egyik legfontosabb felhasználói közösséghez is eljusson. A versenyen elsősorban hazai versenyzőkre számítanak a szervezők, azonban a teljes versenykiírás angol nyelven érhető el, ezzel is bátorítva a nemzetközi részvételt és kutatói párbeszédet. A verseny két konkrét, objektívan mérhető feladatot és egy szabad elemzési, vizualizációs kutatási lehetőséget tartalmaz.

A MOL Bubi adatelemző verseny három feladata: A kiválasztott tesztnapokon meg kell határozni, hogy sorrendben melyek a MOL Bubival használt legnagyobb forgalmú útvonalak. Ugyanezeken a kiválasztott tesztnapokon meg kell határozni az egyes gyűjtőállomásokon az adott napon belüli legnagyobb kerékpárfogyást, azaz az adott időpontig elvitt kerékpárokból levonva az ott dokkolt kerékpárok számát. A harmadik feladat során a csapatok szabadon dolgozhatnak az adatokkal. Itt a leginnovatívabb, legérdekesebb kutatási eredmények elérése és megmutatása a cél. A három feladaton legjobban teljesítő egy-egy csapat jutalma százezer forint, továbbá egy-egy éves MOL Bubi bérlet.

Az elemzésbe bevonandó adatok tartalma a következő: MOL Bubi kerékpárok száma; utazás kezdetének időpontja; utazás kezdetének helyszíne; utazás végének időpontja; utazás végének helyszíne; MOL Bubi gyűjtőállomás GPS koordinátája. Ezen felül időjárási, forgalmi adatok, és az egyes útvonalak kezdő és végpontján felül az útvonalról további információ az elemzés eredményeit pontosítja és gazdagítja.

Száz forint az EZ parkolás

Bringa-gyűjtő és EZ Park térképA MOL Bubizók mindössze 100 forintért parkolhatnak holnap az EZ Parkolók teljes hálózatában. Az Európai Mobilitási Hét rendezvénysorozat a fenntartható és környezetbarát városi közlekedés fontosságára hívja fel a figyelmet az Európai Bizottság Környezetvédelmi és Közlekedési Főigazgatóságainak támogatásával, minden évben szeptember 16-22-e között ? tudatta a BKK Kommunikáció.

Az idei kampány témája a multimodalitás, intermodalitás. Jelmondata ? VálasszVáltsVariálj! ? arra ösztönzi az embereket, hogy gondolják végig, milyen közlekedési lehetőségek állnak rendelkezésükre, válasszák utazásukhoz a legmegfelelőbbet, és kombinálják a közlekedési módokat. A közlekedési eszközök helyes megválasztásával gyorsabb és kellemesebb lehet az utazás, javíthatja az egészségi állapotot és óvja a környezetet.

Ennek jegyében a BKK Zrt. és az EZ Parkolók Kft. közös Parkolj és Bringázz! elnevezésű akcióval készül az Autómentes Napra. Azok az autósok, akik szeptember 22-én kedden az EZ Parkolók valamelyikében bemutatják érvényes MOL Bubi bérletüket vagy aznapra szóló jegyüket, mindössze 100 forintért parkolhatnak 6 és 22 óra között. A résztvevők közül hárman egy-egy EZ parkolóbérletet ? nonstop 48 ezer 800 forint, nappali 39 ezer 900 forint, pihenő (éjszaka és hétvége) 28 ezer forint ? és egy-egy negyedéves MOL Bubi bérletet nyerhetnek. Az akcióban részt vevő parkolóházak és MOL Bubi állomások helyszínei a mellékelt térképen láthatók. A szervezők felhívják a figyelmet, hogy amennyiben megtelik egy parkolóház, akkor azon a helyszínen további jelentkezéseket nem tudnak elfogadni.

1 hozzászólás

  1. Válassz, Válts, Variálj! Egyedülálló városnéző program a MOL Bubizók részére. Parkolj le a legnagyobb kényelemmel és biztonságban bármelyik EZ Parkolóházban, (www.ezpark.hu) vedd magadhoz a közeli MOL Bubi egyikét és tapasztald meg a Budapest belvárosi kerékpáros élményeket. Köszönjük, MOL Bubi