ZETApress

hírportál

Fogyasztóvédelem a Nemzeti Vágtán

Kiss Anita szóvivőMit vegyünk? Mit tegyünk, hogy környezettudatosabbak legyünk? Budapesti állomásához ért a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság a Fenntartható életmód a fogyasztóvédelem eszközrendszerén keresztül elnevezésű, 341 millió 213 ezer 609 forinttámogatási összegű KEOP-6.4.0/14-2015-0001 azonosító számú kiemelt projekt rendezvénysorozata a Nemzeti Vágtán.

A Széchenyi 2020 program keretében, az Európai Unió és az Európai Regionális Fejlesztési Alap finanszírozásával megvalósuló interaktív kampány 10-től 18 óráig várta tegnap az érdeklődőket a Hősök terén. (A Nemzeti Vágta szeptember 9-ei sorsolásáról idekattintva olvashatunk.) A rendezvényen jelen volt Molnár Ferenc Caramel, aki a kampány ?arcaként? több interjút is adott a sajtó képviselői számára, mivel fontosnak tartja, hogy minél több emberhez eljussanak a hatóság üzenetei.

Társadalmunkban a fogyasztás, a különböző termékek felhasználása és elfogyasztása közvetlen és közvetett környezeti terhelést okozó tényezőként jelenik meg. A fogyasztás jellemzőiből származó környezeti problémák okai sokrétűek, melyben jelentős szerep jut a fogyasztói szokásoknak. De mit tehetünk még környezetünk megóvásáért? Hogyan lehetünk környezettudatosabbak? Mit vegyünk? Mit tegyünk? Milyen szempontok alapján döntsünk?

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság környezettudatosságot növelő kampányával célunk a fogyasztással, fogyasztói magatartással összefüggő, azokból következő környezeti problémák, kedvezőtlen hatások csökkentése a fogyasztói döntések megfelelő orientálásával. A szemléletformáló kampánnyal szeretnénk hozzásegíteni a lakosságot azokhoz a kézzelfogható, konkrét információkhoz, amelyek birtokában környezeti szempontból is kedvező döntéseket hozhatnak a mindennapjaik során.

Ezek az információk azokra a fenntarthatóság szempontjából is lényeges termékekre ? konkrét vizsgálatok tárgyaiként ?, szolgáltatásokra fókuszálnak, amelyekkel a vásárló a mindennapi élethelyzetekben gyakran találkozik, elősegítve a környezetbarát termékek és szolgáltatások vásárlását, valamint ezek környezetbarát használatát.

A szemléletformáló rendezvény során célunk a napi, vagy a háztartáshoz kapcsolódó viselkedési alternatívák megismertetése és tudatosítása, az alábbiak szerint: Válassza a helyi, illetve a minél kisebb szállítási távolságot igénylő termékeket! Válassza az alacsony feldolgozottságú, minél kevésbé csomagolt, vagy minél környezetbarátabb módon csomagolt termékeket! Vásároljon biotermékeket! Használjon környezetbarát tisztítószereket! Törekedjen az erőforrásokkal való takarékosságra!

A 409 millió 496 ezer 230 forint összköltségű, 341 millió 213 ezer 609 forinttámogatású kiemelt projekt az Európai Unió és az Európai Regionális Fejlesztési Alap finanszírozásával valósul meg. Az európai uniós támogatás segítségével elérendő célok: A környezettudatosságra nevelő, a környezettudatos magatartásformák, szemléletek, közvetítése fogyasztóvédelmi intézkedések megvalósításával, a környezettudatos fogyasztói magatartás erősítése.

A kampány során a fogyasztók országszerte 39 helyszínen találkozhatnak az NFH kamionjával, ahol lehetőség nyílik az üzenetek interaktív átadására, személyes eszmecserére, egészen október 31-én szombatig. Ez a fajta közvetlen információs csatorna újdonságként jelenik meg a hatóság kommunikációjában. A kampány során szakértő kollégák várják az érdeklődők kérdéseit és adnak tanácsot a hozzájuk fordulóknak.

Örömünkre szolgál, hogy a projekt során közvetíteni kívánt üzenet széles körben támogatókra talált, így a rendezvénysorozat megvalósításhoz nevét és arcát adta a hazai zenei világ jeles képviselője Molnár Ferenc Caramel, növelve a mondanivalónk súlyát és jelentőségét. Az augusztus 25-i József körúti sajtótájékoztatónk idekattintva olvasható.

A fogyasztók a kampány kiemelt üzeneteivel nemcsak az említett rendezvényeken találkozhatnak, de azok megjelennek további kisfilmekben, óriásplakátokon, rádiós és televíziós műsorokban is. A környezettudatossági szempontok figyelembevételével újul meg a hatóság számos online felülete, továbbá új mobil applikáció is kifejlesztésre kerül. A projektről bővebb információt a weboldalunkon olvashatunk ? tudatta Kiss Anita szóvivő.

Szóljon hozzá!