ZETApress

hírportál

Tranzitzóna a Keletinél

Pető György tájékoztatDélelőtt megnyílt a szerdán bejelentett első, a migránsok által önkéntesen igénybe vehető úgynevezett tranzitzóna a Keleti pályaudvar épülete előtti aluljáró Baross téri oldalán ? tudtuk meg a helyszínen Pető Györgytől, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) vezetőjétől.

A tranzitterületen a főváros biztosítja az alapvető közegészségügyi és higiénés szolgáltatásokat, amelyeket a helyszíni bejáráskor láthatóan már igénybe is vettek az érintettek. A FÖRI Keleti pályaudvarnál levő irodájában 24 órában látnak el szolgálatot a közterület-felügyelők, valamint az itt kialakított tranzitzónánál a Máltai Szeretetszolgálat biztosítja az alap egészségügyi ellátást.

Az igazgató hangsúlyozta: nem tudják varázsütésre eltüntetni a bevándorlókat a fővárosi járdákról és közterületekről, jelenleg a probléma tüneti kezelése zajlik, de a tranzitzónák kialakításával megteremtik annak a lehetőségét, hogy csökkentsék a migránsok jelenlétét a zónákon kívül. Példaként említette a Keleti pályaudvar esetében a II. János Pál pápa teret, amelyet tehermentesíteni szeretnének.

Változatlan a főváros vezetésének az a határozott véleménye, hogy a helyzet kezelésében azért kell jószolgálati feladatokat vállalni az adófizetők pénzén Budapesten, mert az Európai Unió nem képes megfelelő hatékonysággal kezelni a menekültek kérdését. A Keleti pályaudvarnál a tranzitzónához tájékoztató táblák segítségével lehet eljutni. A Fővárosi Vízművek mobil ivókutat létesített a helyszínen, a Fővárosi Csatornázási Művek lehetővé tette, hogy a migránsok mosdóba mehessenek, valamint lezuhanyozhassanak. A BKV Zrt. két, a városi forgalomban nem használt, de érvényes műszakival rendelkező Ikarusz 280-as csuklós buszt indított a pályaudvarok között, melyek reggel fél 8-tól este 23 óráig közlekednek. Ezeket naponta fertőtlenítik.

A Fővárosi Közterület-fenntartó a takarítási munkákat, valamint a szemétgyűjtő edények kihelyezését vállalta. A migránsok által használt területeken kétnaponta éjszakai műszakban végzik a fertőtlenítő mosást klórtartalmú fertőtlenítőszerrel és nedves technológiával, a szemetet jelenleg naponta 2-3 alkalommal viszik el. Ha további hulladékgyűjtő edényekre van szükség, ki fognak még helyezni.

Pető György komoly szándéknak nevezte a Keleti pályaudvar mellett zöldterület visszavívását, amelynek érdekében tiltó táblákat helyeztek ki arról, hogy ne szemeteljenek és ne lépjenek a gyepre az emberek, valamint megtisztították azt. Az önkéntesek színek segítségével (kék, zöld és piros) tudják segíteni a migránsokat abban, hogy melyik, azonos színnel jelölt transzferbusz segítségével juthatnak el egyik pályaudvarról a másikra és az alapján a kijelölt befogadó állomásra. A migránsok határozatán is feltüntetik ezeket a kis, kör alakú matricákat a megfelelő színnel.

A Nyugati pályaudvarnál a FÖRI szakemberei délelőtt a vasúttársaság illetékeseivel bejárást tartottak és a MÁV-területen nem tudtak a várható létszámoknak megfelelő zónát kialakítani. Ezért felvették a kapcsolatot a nemzeti vagyonkezelő vezetésével és várhatóan a jövő hét közepéig, legkésőbb a végéig a korábbi MÁV-területhez tartozó, de jelenleg a vagyonkezelőhöz tartozó területen alakítanak ki hasonló funkciójú zónát. A Déli pályaudvarnál a Vérmező felé eső, gyalogosok által kevésbé használt aluljáróban létesítenek tranzitzónát, várhatóan jövő szerdáig.

Szóljon hozzá!