ZETApress

hírportál

Kövessük a görög példát!

Thürmer beszél a temetőbenAzt üzenjük a hazai tőkéseknek, ne üljenek a babérjaikon: Görögország nincsen messze ? mondta Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke délelőtt a Kerepesi temetőben Kádár János és felesége sírjánál, a politikus halálának 26. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen.

A megemlékezők a Keleti pályaudvarnál gyülekeztek, majd közösen vonultak a temetőbe. A sír közelében Fehérvári Zsolt moderálásával előbb Petrik Tímea olvasott fel részleteket Gyurkó László Kádár Jánosról írt könyvéből, majd Galiba Mária, a galántai járás pártelnökének párja adta át a szlovák kommunisták üdvözletét. A görög válságra megoldás, kiút csak egy van: folytatni a harcot a tőke ellen, kilépni az Európai Unióból, népi, dolgozói hatalmat teremteni, megadóztatni a gazdagokat! ? mondta Thürmer Gyula.

Ha azt akarjuk, hogy a dolgozó emberekről szóljon az élet, akkor szocializmus kell, amely fellép a tőke, a NATO és az EU ellen! ? tette hozzá a pártelnök. Pártja céljaként a politikus a békét, szociális, lét- és közbiztonságot is jelentő normális élet megteremtését említette, ahol mindenki tiszteletben tartja a világosan megfogalmazott értékeket és szabályokat, mindenki lehetőségei arányában viseli a közterheket, és az ország nem idegen érdekeket szolgál. Bejelentette: pártja aláírásgyűjtést indít a normális élet megteremtése érdekében, hogy akár milliók támogatásával mutassuk meg a világnak, hogy mi vagyunk többen!

Thürmer Gyula mintegy százötven fős, zömében idősekből álló hallgatósága előtt arról beszélt: Kádár János unokáig vagyunk, az ő három évtizedes vezetése alatt jobb volt, és azok is boldogulhattak, akik nem értettek ugyan egyet a rendszerrel, de nem is lépett fel aktívan az ellen. Utána az elnökség, majd a tagság, végül a szimpatizánsok helyezték el koszorúikat Meggyes Zoltán irányításával a Kádár-házaspár sírján.

1 hozzászólás

  1. Thürmer Gyula pártelnök múlt szombati megemlékezése Kádár János és felesége sírjánál idekattintva látható.