ZETApress

hírportál

Akadémiai bokrétaünnep

MTA HTKHSzerkezetkész az MTA új, korszerű kutatóháza. Az egyes tudományterületek speciális igényeinek is megfelel majd a Magyar Tudományos Akadémia új Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kutatóháza, amely egy évvel a tavaly szeptemberi munkakezdés után szerkezetkész állapotban van.

A három tömbből álló épületegyüttes körülbelül 700 ember munkahelye lesz. A kutatóház bokrétaünnepén Pálinkás Gábor akadémikus, elnöki biztos mutatta be az épületet Lovász Lászlónak, az MTA elnökének és a jelen lévő vezetőknek ? tudatta az MTA Titkárság Kommunikációs Főosztálya.

Várhatóan a jövő év III. negyedévében adják át az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont, valamint az MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont munkatársainak a XXI. századi igényeknek megfelelő, a humán tudományterületek együttműködését erősítő, hatékonyabban üzemeltethető, nyolc-, hat- és négyemeletes kutatóközponti épületeket. Az épületek tartószerkezetének elkészültekor tartott hagyományos bokrétaünnep ? amelyen Lovász László elnök és Török Ádám főtitkár mellett az Akadémia korábbi elnöke, a projektet elindító Pálinkás József, valamint az új kutatóházba költöző kutatóközpontok vezetői is részt vettek ? után július végére végeznek a kivitelezők a külső munkálatokkal. Ekkorra készülnek el a külső nyílászárókkal, a homlokzattal, a hőszigeteléssel és a tetővel. Ezt követően indul meg a belsőépítészet, az épületgépészet és a villamos hálózatok kiépítése.

Az új kutatóházban körülbelül hétszázan dolgoznak majd. A nyolcemeletes bölcsészettudományi tömbben a régészet, az irodalom, a néprajz, a művészettörténet, a történelem és a filozófia művelői kapnak helyet. A négyemeletes társadalomtudományi tömbben a politikai és jogtudományi, a szociológiai, kisebbségkutatási, valamint a közgazdaságtani szakterületek kutatói dolgoznak majd. A hatemeletes épülettömb ad helyet a könyvtárnak, valamint a szemináriumi termeknek.

Az épületegyüttes nem messze található a lágymányosi egyetemi campustól, ahol 2013 végén adták át a magyar természettudomány legmodernebb technológiával felszerelt, 9 és félmilliárd forintból felépült kutatóközpontját. Az akadémiai intézetek és az egyetemek földrajzi közelségének fontosságát hangsúlyozta Lovász László, az MTA elnöke is, amikor az Akadémia idei, 186. közgyűlésén bejelentette: az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézet várhatóan nem az új kutatóházba, hanem a Zeneakadémiától alig egy saroknyira, a Teréz körúton található Batthyány-palotába költözik.

MTA BTK bokrétaünnepA bölcsészet- és társadalomtudományi kutatóközpontok jelenlegi, nem tudományos célokra épült, elavult és gazdaságtalanul üzemeltethető épületeivel szemben a mintegy 21 ezer m2 hasznos alapterületű új kutatóház korszerű, energiatakarékos épület, amely könnyen és költséghatékonyan üzemeltethető, és a korábbi egyeztetések során beérkezett és figyelembe vett speciális kutatói igényeknek is megfelel majd. Az építészek a benyújtott igények és helyszíni egyeztetések alapján tervezték meg a kutatószobákat, irodákat, a 150 fős tanácstermet, az olvasótermet, a szemináriumi termeket, valamint az egyes kutatóintézetek tevékenységéhez szükséges speciális helyiségeket, laboratóriumokat. A könyvtári szinteken a három kutatóközpont könyvállományának döntő többsége elérhető lesz szabadpolcos rendszerben.

Az egy-, két- és négyszemélyes dolgozószobákon, valamint nagyobb területű irodákon kívül egyebek mellett a multidiszciplináris módszerek használatát lehetővé tévő, a régészeti vizsgálatokat segítő DNS-laboratórium és korszerű szerverhelyiség kap helyet az épületegyüttesben nagy sebességű internetkapcsolattal. A három épületrészt aulatömb köti majd össze, amelynek tetején tavasztól őszig zöld terasz kínál lehetőséget az eszmecserékre és a munka közbeni feltöltődésre. A szerkezetépítési megbízást közbeszerzési pályázaton a Kalotherm Zrt. nyerte el. Ez a cég végezte korábban az MTA 2013 végén átadott Természettudományi Kutatóközpontjának hasonló építési munkálatait, amely Európában egyedülálló feltételeket biztosít az egészség- és környezetvédelmet, valamint a gyógyítást szolgáló alapkutatásoknak.

Szóljon hozzá!