ZETApress

hírportál

Kerékpárosbarátok Vácott

Váci VárosházaÁtadták a Kerékpárosbarát település és munkahely 2015 pályázatok díjait; a települések közül idén Győr, a munkahelyek közül a kiskunhalasi Halasi Média lett az abszolút győztes. Az első alkalommal kiosztott közönségdíjat mindkét kategóriában Jánoshida vehette át délelőtt a váci Városháza Dísztermében.

A kerékpárosbarát címeket idén 55 önkormányzat és 67 munkahely nyerte el. Az elismeréseket átadó Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára köszöntőjében kiemelte, hogy még soha ennyien nem nyerték el vagy újították meg a címet (összességében 62 település és 72 munkahely pályázott). Az államtitkár felidézte, idén kilencedik alkalommal mérettethették meg magukat a jelentkezők az NFM és a Kerékpáros Magyarország Szövetség (KMSZ) közös pályázatán, melynek egyik legfontosabb célja a figyelemfelhívás. Arra szeretnék ösztönözni a településeket és a munkahelyeket, hogy a megfelelő infrastruktúra kialakításával, szemléletformálással tegyék lehetővé, biztonságossá és vonzóvá a környezetbarát kerékpáros közlekedést ? fogalmazott. Kiemelte, hogy ha a munkahelyi vezetők és az önkormányzati tisztviselők jó példát mutatnak, akkor ezzel népszerűsítik a programot. Ugyanakkor a feltételeket is kell teremteni. Jelenleg 28 helyen zajlik kerékpárút-építés, 50 van előkészítés alatt és közülük mintegy 20 még ebben az évben forrásokhoz jut. 2020-ig ötvenmilliárd forintot kívánnak útépítésre fordítani.

A települések között az idén élen végző Győrt képviselő Polgári István önkormányzati csoportvezető arról számolt be, hogy már zajlik a város újabb jelentős kerékpáros fejlesztése: megkezdődött a Győr Bike, azaz az uniós támogatással megvalósuló közösségi kerékpárkölcsönző rendszer kivitelezése, és a befejezés idén őszre várható. Király Gábor, a Halasi Média és Kultúra Nonprofit Kft. programszervezője egyebek mellett arra hívta fel a figyelmet, hogy az igazán sikeres megvalósításhoz szükség van arra, hogy a munkahelyi vezető is támogatója legyen az ügynek, valamint elengedhetetlen a tett, a kapcsolat, az összefogás és a barátság a sikeres klubmozgalommá váláshoz.

Idén először közönségdíjakat is átadtak: az újonnan bevezetett elismerésre online felületen keresztül vagy egy applikáció segítségével bárki nevezhette települését vagy munkahelyét, és szavazhatott is rájuk. A közönségszavazáson 24 településre több mint 11 ezer, 14 munkahelyre pedig több mint 45 ezer szavazat érkezett, az online kampány és a közösségi oldal közel 300 ezer embert ért el. A közönségdíjat idén mindkét kategóriában Jánoshida és a település Szent Norbert Idősek Klubja nyerte el. A díjátadó ünnepségnek otthont adó Vác tavaly megnyerte a rangos elismerést és idén is birtokosa lett a Kerékpárosbarát település címnek.

Szóljon hozzá!