ZETApress

hírportál

Tömbházból kertesbe

Thürmer Gyula elnökÚj székházba, a IV. kerületi Munkácsi Mihály utca 51/A-ba költözött a Magyar Munkáspárt országos központja. A délelőtti avatóünnepségen Thürmer Gyula pártelnök arról beszélt, hogy egy XXI. századi párt arculatának megfelelő épületben folytatják a munkát.

A pártot az 1989-es alakulás óta irányító elnök rövid kétnyelvű nyitóbeszédében elmondta, hogy állandó szereplői a magyar belpolitikának, a legnagyobb és legerősebb parlamenten kívüli erők, céljuk, hogy jelen legyenek az emberek között, kimenjenek az utcára, és így bejussanak az Országgyűlésbe. Feladatuk, hogy 2018-ra mind a 106 választókerületben legyen jelöltjük! A Nemzeti Vagyonügynökséggel cserélték el Újpest kertvárosi részén lévő, az elmúlt hónapokban felújított egykori irodájukra az 1991-ben megkapott Baross utcai székházukat, amely egy erősen leromlott állapotú józsefvárosi irodaház két szintjét foglalta el. Azt is fel kellett volna újítani, meg ezt is, így viszont nem kell senkivel közösködniük.

A vörös inges pártvezetés szinte teljes létszámmal megjelent, a testvérpártokat orosz, fehérorosz, kubai, észak-koreai, venezuelai bolivári és vietnami elvtársak képviselték. Csak néhány újságíró, fotós, riporter és operatőr lézengett a székházavatón. Az ünnepi ebéden sok-sok finomságot feltálaltak, mégsem sokáig időzhettünk, mert a szomszédos XIII. kerületbe tervezett Dagály Uszodaközpont alapkőletételére voltunk hivatalosak.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Startkő lett az alapkő | ZETApress

Szóljon hozzá!