ZETApress

hírportál

100 éves a pesti busz

Szinte hihetetlen, de már 100 éve szállítják autóbuszok az utasokat Budapesten! ? tudtuk meg a délelőtti sajtótájékoztatón a Hősök terén Szeneczey Balázstól. A városfejlesztésért felelős főpolgármester-helyettes elmondta, hogy 1915. március elsején reggel 7-kor egy akkumulátoros, benzines járművel elindult a fővárosi autóbusz-közlekedés.

Az első buszok 15 percenként indultak, megállójuk nem volt, úgy kellett leinteni őket az utazni vágyóknak. Azóta már az emeletes vagy földszintes, pirosra, kékre, kék-fehérre vagy égszínkékre festett, elektromos, motalkó-, benzin-, dízel-, vagy dízel-elektromos hibrid motorral hajtott, szóló-, pótkocsis vagy csuklós buszok túléltek már világháborúkat, rendszerváltásokat, államosítást és privatizációt. Ma is az autóbuszok szállítják a legtöbb utast a fővárosban és agglomerációjában, de már sokkal modernebb járműveken utazhatunk, mint az elmúlt évtizedekben. A tervek szerint a villanybuszok is rövidesen elindulnak a Budai Várban és a Margitszigeten.

Ma már a tömegközlekedést használók több mint 40 százaléka száll fel naponta a 277 járaton közlekedő több mint 1300 autóbuszra. A 100 éves budapesti autóbusz-közlekedést ünneplő programsorozatot megnyitóját követően a 11 különböző buszból álló konvojunk rendőri biztosítással végighaladt az 1915-ben indított első járat Andrássy úti vonalán, majd emléktáblát helyeztek el a 105-ös busz Bajcsy-Zsilinszky út 1. szám alatti megállójában. Mivel Európában csak 1941-ben tértek át a baloldaliról a jobboldali közlekedésre, így az emléktábla az egykori érkezési oldalra került. Fotóink Ziska lányom és férje, Bob felvételei az eseményről és unokámról, Berciről.

Ünnepeljük együtt a buszközlekedést és a jubileumot! ? kéri a BKV, mely a különböző fővárosi közlekedési vállalatok egyesülésével 1968-ban alakult. Bolla Tibor elnök-vezérigazgató elmondta, hogy a százéves buszközlekedés alkalmából öt alkalommal várják az érdeklődőket a BKV budai és pesti buszgarázsaiban áprilistól októberig, ahol betekinthetünk a napi munkába. A nyílt napokon nem csupán a buszokkal ismerkedhetünk meg közelebbről, de további színes programokat is nyújtanak az egész családnak. Dátumaik és helyszíneik: április 26-a Kelenföld, május 31-e Óbuda, szeptember 6-a Dél-Pest, szeptember 27-e Kőbánya és október 18-a Cinkota.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Villanybusz a Várnegyedben | ZETApress

Szóljon hozzá!