ZETApress

hírportál

Józsefvárosi Szenvedély

Excalibur voltA jelszó ?Excalibur volt? címmel Tímár Gábor író, a Magyar Írószövetség tagja és Moys Péter, a Repüléstörténeti Társaság alapító tagja vetítéssel egybekötött könyvismertetőjük első részét tartotta meg délután 15 órától a Józsefvárosi Galéria és Rendezvényközpontban. A belépés díjtalan volt.

Az angolul írt és az USA-ban 2014-ben megjelent Szenvedély (Addiction) című könyvem a Magyar Királyi Honvéd Légierők születésének, rövid életének és elhalásának regényesített története. A könyv ? melynek magyar nyelvű változata A fellegek lovagja címet viseli ? gyerekkori emlékeimen, repülőtiszt apám és barátai elbeszélésein alapult. Moys Péter barátommal, a magyar repülés történetének elismert krónikásával közös, kétrészes előadásunk egy utasszállító repülőgép 1934. december 5-én kezdődő szigorúan titkos, kockázatos és világpolitikai jelentőségű útjáról szól, melynek főszereplője a gép kapitánya az édesapám, Timár Gyula főhadnagy volt ? mondta Tímár Péter. Az előadás folytatása március 10-én kedden 15 órakor lesz a József körút 70-ben.

Szóljon hozzá!