ZETApress

hírportál

Bocsánatot kértek a szlovákok

Mint a hét elején hírül adtuk, a pozsonyi rendőrök őrizetbe vettek három magyar turistát egy templomban. Bűnük tiltott idegenvezetés vétségének gyanúja volt, pedig csak egymásnak mesélték a főváros és a székesegyház nevezetességeit. Nyolc óra elmúltával engedték ki őket a rendőrségi fogdából, de az eljárást nem szüntették meg ellenük.

Külügyminisztériumunk tiltakozott az eljárás ellen és hivatalos bocsánatkérést várt. Közben az is kiderült, hogy az a rendelet, amire a szlovák rendőrök hivatkoztak, két éve hatályát veszítette. Így aztán nem hogy a fogdába zárásra, de még az intézkedésre sem volt jogalap. A szlovákok mégsem akarták beismerni a hibát, a magyar turistákat okolták az eseményekért.

Ma délelőtt végre megtört a jég. Bécsben egy többoldalú külpolitikusi találkozón a szlovák illetékes elnézést kért magyar kollégájától. A magyar fél a bocsánatkérést elfogadta, így részünkről az ügy lezárult. Remélhetőleg a kárvallottak, a szekszárdi pedagógusok és a győri vízügyes szakember is elfelejti mielőbb az incidenst, a pozsonyi meghurcoltatást.

Nálunk is őrizetbe lehet venni a város szépségeit diákjainak bemutató pedagógust? ? tettük fel hétfőn a költői kérdést írásunkban. Fekete László turisztikai hivatalvezető felvetésünkre mindenkit megnyugtatott. Ettől nálunk nem kell félni egyetlen pedagógusnak sem. Törvényeink csak a megbízási szerződéssel, ellenszolgáltatásért végzett idegenvezetést teszik vizsga- és engedélykötelessé, az osztálykirándulásokon viszont koránt sem erről van szó. Az osztályfőnökök nevelőként tájékoztatják ilyenkor tanítványaikat, s ezt nem idegenvezetésnek, hanem iskolai foglalkozásnak kell értékelni. Így van ez akkor is, ha mindez tanítási szünetben történik.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. ZETApress » Szlovák külügyminiszteri vizit Göncz Kingánál

Szóljon hozzá!