ZETApress

hírportál

Újra nyílt a Mikulásgyár

10 éves a MikulásgyárLegalább háromszázezer gyerek karácsonyát akarja szebbé tenni a Mikulásgyár jótékonysági adománygyűjtő akciója, amely mától december 21-én vasárnap estig várja az adományokat több gyűjtőponton, vagy akár ingyenes postai küldemények formájában.

A 10 éves jubileumát ünneplő kezdeményezés idei célja, hogy minden eddiginél több nehéz helyzetben élő család karácsonyát tegye szebbé ? emelte ki Zsolnai Endre fő-szervező a délelőtti gyárnyitón a városligeti Ötvenhatosok terén felállított központi helyszínen. A gyár fűtésről idén is a Főtáv Zrt. gondoskodik, ám tőlük most csak a meleg érkezett. Kardos István, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója hangsúlyozta: az akcióban a korábbi évekhez hasonlóan elsősorban jó minőségű játékokat és ruhaneműket, tartós élelmiszereket és tisztítószereket várnak. A főtitkár az önkéntesség mai világnapjához kapcsolódva felhívta a figyelmet arra, hogy a szervezet mindennapi munkáját egész évben országszerte több mint 3000 önkéntes segíti, akik nélkül nem csak a Mikulásgyárhoz kapcsolódó feladatok elvégzése, de a többi akció is megvalósíthatatlan lenne.

Molnár Róbert, a Magyar Posta üzleti és logisztikai vezérigazgató-helyettese hangsúlyozta, hogy a posta nyolcadik éve segíti az akció munkáját oly módon, hogy az ország bármely pontjáról feladott, Mikulásgyár feliratú dobozokat térítésmentesen juttatja el a szervezőkhöz. Az adományokat a postahivatalok mellett többek között az ’56-osok terén, a Mammut II-ben, a Duna House összes irodájában, a Győri ETO Parkban, a Premier Outletben és a Westend City Center aluljáró szintjén, a Móricz Zsigmond körtérnél és a Déli pályaudvarnál felállított gyűjtőpontokon várják.

Az esemény megnyitóján ? mint minden évben ? részt vett Joulupukki, a lappföldi Mikulás is, aki arról beszélt, hogy a jótékonysági vállalkozás valódi sikerét a felajánlók, az önkéntesek és a programot segítő cégek, szervezetek, valamint a város vezetésének összefogása hozhatja meg. Némi késéssel Kovács Katalin olimpiai- és világbajnok kajakosunk, a Mikulásgyár háziasszonya is megérkezett, míg Rogán Antalt, a Fideszt országgyűlési frakcióvezetőjét ígérete ellenére hiába vártuk.

Szóljon hozzá!