Alakuló ülés az Újvárosházán
Tegnap délelőtt Demszky Gábor ötödször tette le a főpolgármesteri esküt. Vele együtt a 66 tagú Fővárosi Közgyűlés majdnem minden képviselője is hivatali esküt tett. A hiányzók a mandátumukról lemondott képviselők utódai voltak, mert néhányuknál nem telt még le a jogorvoslatra lehetőséget adó három nap.
Az eredetileg várt négy frakció helyett végül öt alakult ugyanannyi frakcióvezetővel. A harmincfős FIDESZ-KDNP kétfelé vált. A 25 fős előbbit Tarlós István, az ötfős utóbbit Endrédy István vezeti. A 24 tagú MSZP-frakció élére Molnár Gyulát, míg a majdan kilencfős SZDSZ vezetőjévé Ikvai-Szabó Imrét választották. Hoch Zoltán lett az MDF frakcióvezetője, s egyelőre Katona Kálmán is marad a Vaskor László Jánossal együtt háromfős frakcióban.
A FIDESZ-ben is történt személycsere. Kecskés Gusztáv lemondott mandátumáról, helyére pártja delegálhat. Az SZDSZ-ben Demszky Gábor és Rajk László képviselői helyére Dancs Gábor és Molnár István ülhet. A jogorvoslati idő letelte után válnak teljessé a frakciók. A következő, immár teljes ülésen alakulnak meg a bizottságok, és megválasztják a tisztségviselőket is. A 670 ezer forintos főpolgármesteri illetményt és a harminc százalékos költségtérítést már tegnap megszavazták.
Nem tudni még, hogy a takarékosság jegyében három, vagy négy főpolgármester lesz-e? Demszky Gábor egy szabad madarast és két szegfűset akar. Az utóbbiak a közgyűlési arányokat figyelembe véve három helyetteshez ragaszkodnak. Schiffer János korábbi kulturális helyettes semmiképp sem lehet már közöttük.
A szocialista várospolitikus ? Szakasits Árpád unokája ? nem szerepelt a képviselői listán. Mindannyian az Operaház főigazgatói székébe vártuk. Azért gondoltunk ilyesmit, mert a dalszínház jelenlegi miniszteri megbízottja Szolnokon indult polgármester-jelöltként. Vass Lajos alulmaradt Szalay Ferenccel szemben a Tisza mentén, így évvégéig meghosszabbították mandátumát az Operaház élén. Van idő gondolkodni addig mindkettőjük sorsán. Mivel az Erkel Színháznak is ez az utolsó évadja, az oda szóló vezetői kinevezés sem tűnne nyugdíjas állásnak.