ZETApress

hírportál

Kiket segít kormányunk?

Gúr NándorAz Országgyűlés vállalkozásfejlesztési bizottságának összehívását fogja kezdeményezni Gúr Nándor, az MSZP képviselője a kormány által kötött stratégiai megállapodások áttekintésére ? tudtuk meg a Gyárak után a munkaügyi központok is bezárnak című sajtótájékoztatón a Jókai utcai pártszékházban.

A bizottság szocialista tagja ma délelőtt azon véleményének adott hangot, hogy az elmúlt időszak elbocsátási hulláma miatt úgy tűnik, e megállapodások inkább vittek az emberektől, mint hoztak nekik. Felidézte, hogy 2012-ben a Nokiától 2300 főt küldtek el, a Magyar Telekom 1200 fős elbocsátásokat jelentett be, a Michelin 550 fős leépítést tervez és a Danone-tól, a Douwe Egbertstől is küldtek el munkavállalókat.

Gúr Nándor szerint jó lenne tudni, hogy a kormány tudott-e stratégiai szövetségesei terveiről, kapott-e tájékoztatást. Ha a kormány tudott az elbocsátásokról, akkor miért nem tett ellene, ha elkerülhetetlenek az elbocsátások, miért nem megy a kormány azok elé, és próbál megoldást találni? ? tette fel a kérdést az ellenzéki politikus, aki elmondta, hogy azért fogja kezdeményezni a jövő héten a vállalkozásfejlesztési bizottság összehívását, mert egy országgyűlési képviselő nem mehet el csak úgy ezek mellett a kérdések mellett.

Hőseinkre emlékeztünk

Lesz-e háború Európában? Új világrend alakul? Szétesik Európa, mint 100 éve? Kivel menjen Magyarország? ? A Munkáspárt az I. Világháború kirobbanásának 100. évfordulóján ünnepi megemlékezést tartott ma délben a 32-es Mária Terézia Budapesti Háziezred emlékművénél Józsefvárosban. Beszédet mondott Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke, Budapest Főváros főpolgármester-jelöltje. Együtt emlékeztünk az egyszerű magyar katonákról, akik hősiesen küzdöttek a háborúban! Fejet hajtottunk a dolgozó magyar emberek előtt, akik viselték a háború terheit, átélték nehézségeit! Háború helyett békét! Tőkés rend helyett új közösségi társadalmat! ? hangzott el a Harminckettesek terén.

1 hozzászólás

  1. Thürmer Gyulát főpolgármesternek! Thürmer lesz a Munkáspárt főpolgármester-jelöltje az őszi önkormányzati választásokon. A Munkáspárt vezető testületének szombati döntése értelmében a Munkáspárt minden lehetséges helyen önálló jelöltet indít. A Munkáspárt önálló polgármester-jelöltet indít Miskolcon, Salgótarjánban, Szolnokon és több más városban. Munkáspárti polgármester-jelölt indul Kőbányán és Zuglóban is. ? A szocialistáknak, a liberálisoknak halvány fogalmuk sincs arról, hogy mi fáj az embereknek, ezért a Munkáspárt nem támogatja jelöltjeiket ? jelentette ki Thürmer Gyula pártelnök. ? Önkormányzatokat velünk, önkormányzatokat értünk! ? adta ki a jelszót a Munkáspárt.