Piknik a Kossuth téren
Továbbra is tele van a Kossuth Lajos tér békés tüntetőkkel. A hét vége mentes volt az atrocitásoktól. Az egész összejövetel egy piknikre emlékeztetett, ahol az emberek jókat beszélgetnek, közben jókat falatoznak. Ellátásukról önkéntesek gondoskodtak, akik gulyáságyúban főzték számukra a finomságokat.
A rendőrök is átjöttek a kordon mögül barátkozni a tüntetőkkel. Tegnap 25-en fogadták el közülük parancsnokuk engedélyével az ingyen levest. Felszerelésüket természetesen nem hozták magukkal, s újabban már a többiek is golyóálló mellény és rohamsisak nélkül látják el a szolgálatot az Országház előtt.
Tegnap szolgálatilag is fel kellett volna lépniük a tér tüntetői oldalán, de nem kaptak rá parancsot. A körözés hatálya alatt álló Budaházy György szónokolt a színpadon, de nem küldtek át ellene elfogó osztagot. Hagyták nyugodtan távozni, majd az előállítás ürügyén a környező utcákban kezdték igazoltatni az embereket. A terv kétszeresen is hatékonynak bizonyult. Egyrészt a rendőrök nem kerültek feleslegesen konfliktusba a tüntetőkkel, másrést az igazoltatások során több tüntető személyazonosságát is megismerhették.
A szeretet hatalma máshol sikert hozott
A Kossuth Lajos téren egyre több a nő és a gyerek. Az eset számomra a nyolcvanas évek közepén, a Fülöp szigeteken lezajlott eseményeket juttatja eszembe. Ott is nők és gyerekek indultak a tömeggel Marcos elnök megdöntésére. Békésen vonultak a gyűlölt diktátor ellen, szemükből áradt a szeretet. (Akciójukat az ottani érsek is támogatta, de egyházfő lévén mélységesen elítélte az erőszakot!) A szembenálló hadsereg is békésen várakozott. Nem lőttek a tömegbe, nem rendeztek vérfürdőt. Győzött a szeretet hatalma, s a diktátor végleg megbukott.
A mögöttünk álló héten sorra mondták le a választási vitákat, nagygyűléseket, s ez várható a későbbiekre is. Elmaradt a tegnapra tervezett Hősök terei FIDESZ rendezvény, de elmarad majd a keddre tervezett Vörösmarty téri Demszky – Tarlós vita is. Még képlékeny a csütörtökre tervezett óbudai kampányzáró sorsa, ahová Tarlós István hívta híveit egy jó túrós csuszára.
Holnap a tüntetők egy petíciót akarnak átadni a házelnöknek, melyben alkotmányozó nemzetgyűlés összehívását és ideiglenes kormány felállítását követelik, de úgy a részletes szöveg, mint az átadó személye egyelőre még ismeretlen. Keddre országos demonstrációt terveznek, és vidéken az utcára vonulnak a traktorok. A taxis blokád 1990. októberében három napig tartott, az elszántság most kitartóbbnak mutatkozik.