ZETApress

hírportál

Domborművek a Lukácsban

EmlékezésGyörgy István városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes és Szőke László, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) vezérigazgatója délelőtt fél 12-kor felavatta a Szent Lukács Gyógyfürdő híres vendégei tiszteletére készült hat domborművet, valamint a harminc nevet tartalmazó emléktáblát.

Krajcsovics Károly ötvösművész egy éve ajánlotta fel a pirogránitból és bronzból készült reliefek elkészítését a vezérigazgatónak. A 40-szer 40 centiméteres méretben megvalósult alkotásokon Örkény István (1912-1979), Ottlik Géza (1912-1990), Kodály Zoltán (1882-1967), Garas Dezső (1934-2011), Latinovits Zoltán (1931-1976) és Kállai Ferenc (1925-2010) portréi láthatóak.

A Lukács Fürdőt különleges gyógyvize, patinás épületegyüttese és egyedi hangulata miatt mindig is szívesen látogatták a művészvilág jeles képviselői. Ezért fogadta örömmel a cégvezetés az ötletet, hogy helyezzenek el a fürdő falán egy emléktáblát és domborműveket a Lukács egykori híres művészvendégei tiszteletére. Az emléktáblán a fenti hat híresség mellett további 24 név olvasható.

Az emléktáblán a harminc mellett további tíz név fér el. Mivel a rajta lévők zárt rendszerben, névsor szerint vannak felvésve, az újabb nevek felírása elég érdekes lesz. S hogy ki a domborodók melletti 24 név? ? Áprily Lajos, Bacsó Péter, Bárdy György, Boldizsár Iván, Csordás György, Déry Tibor, Hubay Miklós, Illyés Gyula, Jékely Zoltán, Kállay Ilona, Kolozsvári Grandpierre Emil, Lossonczy Tamás, Márkus László, Mezey Mária, Dzsaváharlár Nehru, Némethy Ferenc ? aki a Lukácsban hunyt el ?, Passuth László, Ránki György, Szántó Piroska, Székely Éva, Vajda László, Vas István, Dr. V. Molnár Károly és Zelk Zoltán.

A délelőtti ünnepség a szinkronúszók bemutatójával kezdődött és zárult. Közben György István és Szőke László beszélt. Megtudtuk tőlük a fővárosi gyógyfürdők múltját, jelenét és jövőjét. Mint elmondták, a 2000-ben elkezdődött nagy fürdőfelújítások 2012 végére befejeződtek, az utolsó épp itt volt. Erről mi is beszámoltunk tavaly november 23-án. Zsille Gábor műfordító Örkény egypercesét mondta el, majd a megjelent hozzátartozók megnéztek a domborműveket. Eljött Garas Dezső özvegye a menyével, itt volt Radnóti Zsuzsa, Örkény István özvegye, valamint Freinreisz Károly, Latinovics Zoltán félestvére. Az emléktáblára Csordás György úszó özvegye helyezett el könnyes szemmel egy sárga rózsát.

Szóljon hozzá!