ZETApress

hírportál

Kisiklott forradalom

Kisiklott forradalomA 2010 tavaszán megkezdődött kormányzati ciklus félidejéhez érkezett. A második Orbán-kormány rendszerváltó lendülettel kezdett Magyarország átalakításába. Az alkotmányos szerkezet változott is meg nem is, az évtizedes, hideg polgárháború hőfoka viszont emelkedett, a gazdasági mozgástér immár minimálisra csökkent.

Két év után Orbán Viktor rosszabb gazdasági és politikai helyzetbe kormányozta az országot és magát is 2000-hez, előző kormánya félidejéhez képest. A helyzet ? jelentős részben maga a miniszterelnök miatt ? konszolidálhatatlan. Ez a kormányzati ciklus így nem valami újnak a kezdete, hanem a rendszerváltás hosszúra nyúlt két évtizedének minden baját újratermelő és részben felerősítő meghosszabbítása lesz.

A József Attila Alapítvány kormányértékelő sorozatának második része ismét elemző szándékkal vizsgálja a kormány tevékenységét. A 2011-ben megjelent A forradalom fogságában című kötet után a szerzők most egy olyan országot és egy olyan kormányt mutatnak be, amelynek sosem volt forradalma 2012-re végleg kisiklott. A Kisiklott forradalom című tanulmánykötetet az Aulich utcai Szabadság Kávéházban idén is Csepeli György és Lengyel László mutatta be.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Forradalom volt? | ZETApress

Szóljon hozzá!