ZETApress

hírportál

Vidéken is van jó egyetem

A Szegedi Tudományegyetem a legnépszerűbb vidéki felsőoktatási intézmény. A vidéki felsőoktatási intézmények közül a Szegedi Tudományegyetem fogadhatja szeptembertől a legtöbb elsőévest az összlétszám és az államilag támogatott képzések tekintetében is, derül ki a Felvi.hu felvételi statisztikáiból. Az eredmény nem meglepő, hiszen a szegedi universitas már a tavaszi jelentkezések alapján összeállított egyetemi rangsorban is a második helyet foglalta el.

A Felvi.hu közzétett adatai szerint az SZTE 7925 újdonsült hallgatójával a legnépszerűbb vidéki felsőoktatási intézmény. Az államilag támogatott képzésre bekerülő hallgatókat (5894 fő) tekintve ? a fővárosi ELTE után ? a Szegedi Tudományegyetem a második helyet foglalja el, azaz a vidéki felsőoktatási intézmények között az első helyen áll, öt-hatszáz felvett gólyával megelőzve a többi nagy vidéki egyetemet.

Az eredményre büszkék vagyunk, de számítottunk is rá, hiszen a tavaszi felvételi folyamatban hozzánk jelentkező hallgatók létszámát tekintve már ugyanezt a kiemelkedő sikert értük el. A vidéki intézmények között megszerzett vezető pozíció pedig újabb bizonyítéka képzéseink kiemelkedő színvonalának és a Szegedi Tudományegyetem egyedülálló vonzerejének ? hangsúlyozza Pukánszky Béla oktatási rektor-helyettes. A pótfelvételi eljárás során több mint száz szakára további három-négyszáz gólyát vár a Szegedi Tudományegyetem.

Szóljon hozzá!